Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Barna Gábor: Hiedelemalakok a hitvilágban

Eljött egyszer két hónapra a temetés után. Volt egy nagy késünk, mintha azzal csörömpölt, játszott volna. Mert az unokámnak ez volt mániája, hogy ezzel játszott, ha jött hozzánk. Háromszor játszott vele, s eltűnt. Hallgattuk. Igazat mondott a tudósasszony, hogy az bántja, hogy a nagyanyja sír, s ő mindig vízben van." A tudóska felkereséséhez nem kellett különösebb előkészület, de imádkoztak a halottért. Bár azt mondják, aki nem oda készült, s úgy ment el a tudóskához, azt elküldte. Nem fogadja az ilyet a putnoki asszony sem. A putnoki asszony a nála megjelentek közül mindig kiválasztja azokat, akiknek a halottja már megjelent, s azokat hívja be, mondják. Beszélgetés közben merőn néz, megjelennek neki a halottak és beszél velük. Elmondja a haláleset körülményeit, utal a rendkívüli mozzanatokra, pl. a boncolásra. Van rá eset, hogy ebben téved, mondják, de ez nem ingatja meg a tudósasszony hitelét. Pl. az egyik asszony férjéről azt mondta, hogy fogja a gyomrát, „pedig a férjemnek nem fájt a gyomra, agyvérzésbe halt meg»" A beszélgetés során a mtrve megmondja, hogy mit akar, misét, imát vagy alamizsnát a hozzátartozóktól. Az alamizsnát kódusféle szegény embereknek kellett adni. A misemondatás volt a leggyakoribb, de arra helyben Répáshután sorra kellett várni. Ezért gyakran elmentek misét mondatni Egerbe, hogy hamarabb sorra kerüljenek. Előfordult az is, hogy a halott pl. üzent a barátainak, kérte ne sirassák, mert jó helyen van. Ez utóbbit főleg a gyerekhalottak üzenik. A putnoki asszony és korábban a többi említett halottlátó is minden nap beszélt, kivéve az ünnepeket. A beszélgetésért az utóbbi években a répáshutaiak átlagban 100 forintot adtak. De pénzzel honorálták a miskolci halottlátó tevékenységét is. A novajska žena-ról mondják, hogy az elveszett, eltűnt holmit, jószágot is meg tudta keresni. Ilyen ügyben jártak nála Répáshutáról is. A többi tudóskáról hasonló történeteket nem lehet hallani. Vannak a répáshutai néphitben olyan alakok, akik egyszer természetfeletti erejű személyekként, máskor pedig természetfeletti lényként jelennek meg a történetekben. Ennek oka az egyes hiedelemlények képzetkörének nagyfokú összeolvadása, valamint a boszorkányhit mindent magába olvasztó, domináns jellege. Az alább ismertetésre kerülő hie delemalakok egynémelyike ilyen átmeneti alak, nagyobb részük pedig hiedelemlény. Bemutatjuk a černokňažník, a vrkolak, a hižni hat, az endžibaba, a zmok, a bohinka, a zmora, a törpe, valamint a különféle szellemek, mátoha-k alakját. Černokňažník: A répáshutai nép részint fekete könyvesnek, részint pedig fekete papnak fordítja. A černnokňažník név általánosan, a róla szóló képzetek azonban csak szórványosan ismertek. Ezzel kapcsolatban gyerekkorukra utalnak vissza, hogy akkor hallották e történeteket emlegetni, de nem jegyezték meg. A černokňažník rossz szellem, vagy ördög, akinek ember alakja és lópatája volt, fején pedig szarva. Az ördög alakjával keveredést hallhatjuk legtöbbször. Tevékenységéről nagyon keveset tudnak. Ártalmas lénynek mondják. Alakját ritkán kapcsolják — ellentétben a szlovák néphittel

1 l — a sárkány alakjához. E laza kapcsolat ellenére is a šarkaňhoz fűződő képzeteket itt mutatjuk be. 11. HORVÁTHOVA E. 1972. 244-245.; HORVÁTHOVA E. 1975. 1029. 335