Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Krupa András: Születési és házassági szokások

A leggyakoribb „betegség", amely a gyerekeket hosszú időn át elérte, a szemmelverés (z oči) volt. Ha a csecsemő állandóan sír, rossz, nyugtalan, mindjárt szemmelverésre gyanakodtak. Az ellene való praktikák a mai napig élő ismeretnek tűnnek. A répáshutai szlovákok szerint bárki, legyen az öreg vagy fiatal (aj starí, aj mladi), igézhetett szemmel. Leginkább hamis tekintetű emberek tették, akik „nagyon ránéztek" (bars se zahlednul) Szemmel verhettek a rokonok, a szomszédok is. Van olyan adatunk is, mely szerint nem mindenki árthatott. Ne od každého to príde. To se take oči. Inače oči se to. (Nem mindenkitől van ez. Ez olyan szem. Más szeme van neki.) Egyik adatközlőnk elmondotta, hogy ő nem vert meg szemmel senkit sem, mert mielőtt ránézett a gyerekre, elhárító rítusként megköpködte. A szemmelveréstől meg is halhat a gyerek. így halt meg egy „hétszer" nézett rá: Aj od macki dostalo. Sedem raz. Ne ho zrazu, ale ta sedem raz. „hétszer" nézett rá: Aj od mački dostalo. Sedemraz. Ňe ho zrazu, ale ta seďemraz. (Macskától is kaphatott. Hétszer. Nem azonnal, hanem hetedszerre.) Sokrétegű a szemmelverés elleni védekezés: /. Leggyakoribb módja volt a faluban az ún. tisztesfű (cisťec, cistU) főzése. Régebben a környező hegyoldalakon, a sziklákon gyűjtötték a sárga szirmú, magas növésű növényt, napjainkban messzebbről, még Szentkútról is hozzák. A tisztesfűből főzetet készítenek. Három (vagy kilenc) tányérból háromszor körülkerekítve mossák le a csecsemő arcát. Meg is fürdették benne. Miután elvégzik a rítust, állni hagyják a főzetet. Ha a gyerek szemmel volt verve, megalvad, megkocsonyásodik. Ale to se tak sedlo, jak bi ste kočeňinu buli uvarili, tak se sedlo, a tak sme aj lepši bulo. (De ez úgy megalvadt, mintha kocsonyát főztek volna, úgy megalvadt, s mi jobban lettünk.) 2. Szenes vízzel való lemosás: A faszenet a tűzhelyről visszakézből (spak ruki) veszik, s egyenként dobják egy vízzel teli tányérba, miközben ráolvasnak: Keď sme rútili do vodi uhlik, tak sme podali, že: Ňe jeden. A keď sme rútili druhi, tak že: Ne dva. Keď sme rútili tri, ta že: Ňe tri. Keď sme rútili štiri, tak že:Ňe stiri. Keď sme rútili peť, tak že: Ňe peť. Do ďeveťoh. Deveť sme rutfli a tak sme naopak hovorili, že ňe telo je to. (Amikor bedobtuk a vízbe a szenet, azt mondtuk, hogy: Nem egy. Amikor a másodikat dobtuk, akkor: Nem kettő. Amikor a harmadikat dobtuk, akkor: Nem három. Amikor a negyediket dobtuk, akkor: Nem négy. Amikor az ötödiket dobtuk, akkor: Nem öt. Kilencig. Kilencet dobtunk bele, és így tagadva mondtuk, hogy nem annyi az.) Mások kilenctől egyig visszafele számlálva végezték. Amikor sírt, háromszor mosták meg a gyerek arcát. A szájba vizet is csepegtettek. Majd a szenes vizet a szobaajtó, a konyhaajtó vagy az istállóajtó, ül. a kapu sarokvasaira öntötték. Azt hitték, hogy a szemmel verőnek ott akad fel a szeme: Nak se jej tam ukvača oči, gdo hat pozre na ňe. (Hadd akadjon fenn a szeme, aki rájuk néz.) A gyerek arcát visszakézből az alsó fehérnemű visszájával törölték le. 3. Vizelettel való lemosás: Valamüyen edénybe, éjjelibe (do Serbia) belevizeltek, majd a vizeletbe (Sütni) rongyot vagy pelenkát áztattak, s azzal mosták le a gyerek kezét, lábát, arcát. Volt, aki a csecsemő szájába is belecsöpögtette a vizeletet. 4. Füstölés: Tűzhelyről egy lapátra parazsat tettek, erre kevés cukrot szórtak, valamint a szoba sarkában szedett megszentelt pókhálót (amikor a szobát szentelték, a pókhálót is szentelik). Felette tartották a szemmelvert gyereket. Egyik adatközlőnk szerint 270