Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Krupa András: Születési és házassági szokások

akkor mondta az az ember.. .: Nem kell a gerendát nézni, hanem figyeljen oda, mit csinál!) Ma az egy-két gyerekes család vált mintává. Bár előfordul, hogy egyes fiatalok a társadalom által kívánt gyerekszámot szeretnék elérni. Pl. egyik adatközlőm a lakodalma előtt két héttel elmondta, hogy ő hármat akar, de vitában áll vőlegényével, aki csak kettőt tervezne. Az első gyermek eljövetelének az idejében sem egyeznek a kortárs fiatal szülők, az anyagi javak beszerzését előnyben részesítik a gyereknél: Én szeretnék mindjárt, a vőlegényem csak jövőre. A gyermektelen házaspárokat korábban szerencsétlennek tekintette a falu véleménye. Azt tartották róluk, hogy testileg fogyatékosak: Keďňemaju d'eű, hej že se hibne. (Ha nincs gyerekük, hát hogy hibásak.) Azt is hiszik, hogy az ikertestvérek közül az egyik mindig magtalan. Hogy egy gyerektelen házaspár gondját enyhítse, azt ajánlotta az anyósa a menyének, hogy szerezzen mástól gyereket: Svekra jej to podala, že nak si da spraviť z druhim. Ta že ona ňekce. Tak afíi ňema. (Az anyósa azt mondta neki, hogy csináltasson mással. De hogy ő nem akarja. Nincs is neki gyereke.) Noha az adatközlők tagadták, hogy ez az „eljárás" szokásban lenne, az a tény, hogy konkrét példákat idéztek, s arra is hivatkoztak, hogy „ezt könnyen lehet csinálni" (to se lehko dá spraviť), arról vall, hogy a gyerekáldásnak idegen segítséggel történő biztosítása szokás volt Répáshután is.

4 Előfordult az is, hogy a meddőnek tartott férfit otthagyta a felesége: On je jak vreco utroboh je pri flu, že ňema s ňu ňič urobiť. (Mint egy zsák korpa a férfi mellette, hogy nem tud neki semmit sem csinálni.) Emiatt azután nem mertek férjhez menni hozzá, féltek, hogy nem lesz gyerekük. A második feleségétől mégis több gyermeke született: A gu mňe telo čo se rušil, už aj som ostala samodruha. (És hozzám csak odaérintette a testét, máris másállapotba kerültem.) A szokásrend csak a házasság kötelékében tartotta elfogadhatónak a gyermek születését. Ezért ha a lány megesett (prespala se), a legénynek — azon elv alapján, hogy ha „akkor kellett, ezután is kelljen" (keď mu tedi trebalo, tak aj potom nak mu treba) feleségül kellett venni a lányt, még akkor is, ha mindennek ellenére sem akart a lány hozzámenni. A falu etikája szerint ugyanis „ha a legény elvette, akivel félrelépett, az már más volt." (Keďhu zebere tem, čo hu prespal, to je ináč). A korai menstruációt nem kapcsolták össze termékenységi hiedelemmel. Aki hamar menstruált (früko mala svoj čas), arról azt tartották, hogy annak hamarabb mülik is el: Ja som mala len trinac roki, keď som už dostala. To bolo friško. Ale aj friSko mi zastalo: som nemala SfíricatMri roku. keď už mi zastalo. (Én csak tizenhárom éves voltam, amikor már megkaptam. Ez korán volt. De korán is állt el: nem voltam negyvennégy éves, mikor megszűnt.) Az a nő, aki menstrual, a mai napig sem süthet kenyeret. A fogamzásgátlás, ill. elhajtás ismert volt a faluban, de elsősorban azok az asszonyok gyakorolták, akiknek sok gyerekük volt. Tu mala jedna žena Sesnac ďeťí. . . a podala, že s rebríka spadla, tak jej odejšlo. (Itt volt egy asszonynak tizenhat gyereke ... s azt mondta, hogy a létráról leesett, s elment neki.) Hasonlóképpen jártak el a többiek is: 4. Az alföldi szlovákok helységeiből saját gyűjtésünk van hasonló eljárásról. JUNG K. 1978. 17.: a bácskai magyaroktól közöl hasonló adatokat. 261