Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Krupa András: Születési és házassági szokások

/. kép. Répáshutai házak. Krupa András felvétele, 1979. akkori viszonyok zártak be, most szabadulna fel. Ez a „késleltetett hagyomány" másik előidézője. (Természetesen jelen van egy másik tendencia is: a tradíciókat félreállító „modern" lakodalom, de ez eleddig elenyésző arányú.) A természeti tényezők miatt meglevő elzártság a faluban élők, maradók, innen ki nem mozdulók körében erősítette a szokások megőrzésének, megtartásának a kötelékeit. A népesség e csoportja képezte a többséget. A legkevésbé kimozduló réteget az asszonyok, a nők alkották. Számukra még századunk közepéig is a legtávolabbi mozgáskört a szomszédos községek (főként Bükkszentkereszt: fontos közösségi szükséglet elvégzése — keresztelő, esküvő — miatt), ill. ritkán alkalmi bevásárlás céljából Miskolc jelentette. De a férfiak zöme is csupán a környező hegyekig jutott el mészégetés, ölfavágás, tehát a kereset, a megélhetés érdekében végzett munkavállalással. Kisebb csoportjuk ért el messzebbre: a fuvarosok, ill. azok, akiknek a mész, a faszén szállításához valamilyen haszonállata volt. A szájhagyomány is alátámasztja VIGA Gyula adatait:

2 a fuvarozó, a csereárusítást végző répáshutaiak nem vállalkoztak túl hosszú utakra, Heves és Szolnok megyét alig lépték túl. Köztük lehettek asszonyok is, legalábbis oly módon, hogy a 2. VIGA Gy. 1980. 254-255. Ez nem azt jelenti, hogy alkalmanként ne jutottak volna messzebbre is. DIVICANOVÁ, A. 1980. 121.: Nyíregyházáig. GUNDA B. 1979. 123.: Hortobágyig, Debrecenig. KOLODZEY, Z.: Szegedig. 258