Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Krupa András: Születési és házassági szokások

2. kép. Mosás a patakban. Krupa András felvétele, 1979. férjüket kísérték el. A szájbeliségben annak is nyoma van, hogy a cserekereskedelem céljából a városokból (Eger, Miskolc) a faluba is érkeztek vevők, eladók, kereskedők, akik történeteket, híreket is hoztak magukkal. A természeti elzártság folytán zárt, belterjes szokáshagyomány tenyésződött, de a példák is mutatják, hogy amiként a gazdasági kényszer (már a falu létrehozásának is ez az oka: üveggyártás) szétfeszítette az elszigeteltséget, ugyanígy helyet kapott ebben a tradicionális szokásrendben, szájhagyományban a környező, elsősorban a fuvarosok, a mészárusok által bejárt terület számos hagyományos eleme. Adatközlőink, hogy az általuk elmondott répáshutai szokáselemek saját voltát alátámasszák, lépten-nyomon arra hivatkoztak, hogy a szomszédos vagy az alföldi magyaroknál másként van. Csupán egy-két példa: A szülésnél a rontás ellen védő mennyezetes ágy már a 20-as években sem volt meg Répáshután, de a felsőtárkányi magyaroknál még szokásban volt. A vőlegény és a menyasszony násznépének közös lakodalmi vigassága nincs meg a magyaroknál, ott külön tartják a lakodalmakat. A keresztelői, ill. a lakodalmi kalács neve Répáshután egyszerűen kolac, míg a magyaroknál morván. Az alföldi magyaroknál, ahol bőven van föld, ott szokás volt a földért kötött érdekházasság. Még töredékes mondát is idéztek egy alföldi gazdag lány és szegény legény szerencsétlen sorsú szerelméről, mert a lány szülei szétválasztották őket. Ezek a példák mindenképpen élénk interetnikus kapcsolatról, folyamatról, egyúttal fejlett etnikai csoporttudatról árulkodnak. Szeretnénk külön is kiemelni a jó megfigyelés és a megkülönböztetés népi tudatbeli erejét. 17

s 259