Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Michal Markuš: Táplálkozás

meszet. Az itt termelt produktumokat általában pénzért, de legtöbbször csere formájában élelmiszerért adták-vették. E cserefolyamat két évszázados múltja igen szemléletesen tükröződött az itteni szlovák lakosság táplálkozásában. Különböző helyekről származó, egymástól eltérő etnikumú családok több nemzedéken át végbemenő integrációs folyamatát nemcsak a családnevek, de az ételnevek színes skálája is bizonyítja. Az egymás mellett élő szomszéd népek interetnikus kapcsolatát árulják el a répáshutai szlovákok nyelvében meghonosodott következő magyar kölcsönszavak, ételnevek: lángoš, búbos-(kemence), guba, gunárňak, lebenč, ronäoSe, gombóda, tekerče, réteš čiga(tészta), paprikás, guláš, perkelt, Sajt, oldomáS, Süteméne, dohán, pipa, kupak, žačkov, sopouka, bagó, bunda-(pálinka), kantár stb. Ugyanakkor a szlovák konyha szavai is meghonosodnak a szomszédos magyar falvak mindennapi szóhasználatában: ganca, kvaka, bobájka, galuska, pampuska, sztrapacska, pitvar, kaska, laska, bukta, málé, csobán, poszrik, pesztrecgomba stb. Ilyen interetnikus kapcsolatra emlékeztetnek még a tocsni és a dolki ételnevek is, melyeket az egykori répáshutai üveghutában dolgozó morva-cseh családok adhattak át a répáshutai konyhára. Itt említjük meg még a következő német eredetű szavakat is: krapne, rizskoch, Strudle, hantuch, Svankes, presburst, kandia, strek stb. Ezek azonban lehetnek városi (polgári) eredetűek is. Nagyon sok azonosság volt és van a répáshutai szlovák és a környező magyar (palóc) falvak konyhaleltárában is. Gondolunk itt a fából faragott sokféle konyhaeszközre, amiket a mátrai és bükki szlovák falvak fúró-faragó mesterei vásárokon, piacokon és házalva terjesztettek mind a magyar, mind a szlovák háztartásokban. Ide kell sorolni a parasztfazekasokat is, akik szintén a piacokon, vásárokon, búcsúkon és házalva árulták készítményeiket. Ezek főleg Gömörből, Nógrádból járták a délibb fekvésű falvakat, de megjelentek itt a gyöngyösi, mezőtúri fazekasok is. Ugyancsak egyformán vannak itt képviselve az apátfalvai és miskolci kőedénygyár színes, cifra tányérai is. Az interetnikus kapcsolatok sorába tartoztak azok a jelenségek is, amikor a répáshutai fuvarosok a szomszédos magyar falvakból vásárolták az igavonó ökröket és széna hiányában a fiatal üszőket a délebbre fekvő magyar falvakba adták telelésre. Ebbe a kategóriába soroljuk még a fiatalabb lányoknak a városi, polgári családokban való 2—3 éves szolgálatát is. Ez idő alatt megismerkedtek különböző városi ételekkel, azok készítési módjával. A mai répáshutai szlovák konyhát napjainkban jelentősen befolyásolják az utóbbi években kiadott magyar nyelvű szakácskönyvek is. Ezeknek a különböző komponenseknek a tükrében megállapíthatjuk, hogy ma már alig van valamilyen különbség a városi és falusi konyha között. A répáshutai konyha fejlődésfolyamatában pregnánsan láthatjuk, hogy a két szomszédnép ételei és konyhája hogyan alakult, hogyan jutott egyre közelebb egymáshoz. IRODALOM BAKÓ F. 1955. Felsőtárkány lakodalmi szokásai. Ethnographia LXVI. 345-408. BAKÓ F. 1968. A mészégetők életmódja a Bükk hegységben. Az Egri Múzeum Évkönyve (továbbiakban EMÉ) VI. 267-287. 226