Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)
Michal Markuš: Táplálkozás
A karácsonyi ételek mindegyikének megvolt a maga jelentősége. A vacsorakezdő ostya fogyasztásával kultikus tartalmat kapott az egész vacsora. A megszentelt ostya szentté tette az egész asztalt és a rajta levő ételeket. A fokhagyma az egészséget biztosította az egész család számára. Az asztalra tett méz békességet, szeretetet, viszálymentes életet „biztosított" a jelenlevők számára. A fő ételek közül a káposzta elűzte a gondokat a családból, a gomba pedig az éhség ellen védte meg a családot és az egész falut, biztosította a falu lakóinak az állandó munkát az erdőkben. Hiedelem szerint, ahol karácsonyestén gombás ételt fogyasztottak, ott a tyúkok is jobban tojtak. A lángosok és a guba fogyasztásával a mindennapi kenyeret, lisztet, termést, jó aratást igyekeztek maguknak biztosítani. (Aby v každom dome ľudia mali dosl múky — Hogy minden házban az embereknek legyen elég lisztjük.) A mákkal meghintett guba (bobaíky) is az élelmiszerek bőségét volt hivatva biztosítani. A gyümölcsöknek is megvolt a maga funkciójuk. így például az almamagból és a mogyorókból az egészégre tudtak következtetni. A karácsonyesti vacsora ételeiből minden egyes családtag egy-egy kanálnyit köteles volt az asztal alá helyezett vödörbe tenni. Az itt összegyűlt ételeket a gazda a vacsora után kivitte az istállóba, azt ott szétosztotta a háziállatok közt. Az a hiedelem járta, hogy a szenteste ételeit az állatokkal is meg kellett osztaniuk. Az így kivitt ételek az állatállományt is megvédték a rontástól és járványoktól. Igen figyelemreméltó, hogy a répáshutai családokban nem volt szokásban semmiféle gabona vagy másféle magvaknak az asztalra helyezése. (Ez azért érthető, mert a község határában a répáshutaiak nem folytattak semmiféle agrártermelést.) Ugyanígy elmaradt a szalmának vagy a szénának az asztal alá való helyezése is. Ehelyett még a századforduló utáni években is igen sok erdőmunkás családjában szokásban volt, hogy a családfő a vacsora tartamára az asztal alá helyezte foglalkozásának legfőbb eszközeit, szimbólumait: pl. a fejszét, láncot. A vacsora ideje alatt csaknem minden favágó rajta tartotta a lábát ezeken a szerszámokon, mert erősen hitték, hogy ez megvédi őket a következő évben minden balesettől és lábfájástól. A gazdasszony lánccal kötötte össze az asztal lábait, hogy ezzel is biztosítsa a család egységét, összetartását. Az asztalon maradó morzsákat is gondosan összeszedték, egy kis zacskóban eltették. Ha a következő évben a családból valaki megbetegedett, akkor ezeknek a morzsáknak a füstjével védekeztek és mielőbbi gyógyulást reméltek tőle. Ezek a régi, karácsonyesti vacsorához fűződő hiedelmek Répáshután ma már csak a legidősebb nemzedék emlékezetében élnek« Az ifjabb nemzedékhez tartozók közül sokan már nem is ismerik őket. Vázlatos felsorolásukkal nem az itteni lakosság „elmaradottságára" kívántuk felhívni a figyelmet, hanem inkább arra, hogy a karácsonyi vacsora során milyen gondolatokkal, milyen körültekintéssel készítgették el ételeiket. Hogyan igyekeztek a mindennapi kenyér érdekében természetfeletti, sokszor mágikus erők segítségét is igénybe venni. Az elmondottakból láthattuk, hogy az itteni szlovák lakosság a mindennapi szükségletek, az élelmiszerek termelésében kezdettől fogva inkább a fogyasztók sorába tartozott. Az élelmiszerek dolgában kezdettől fogva behozatalra szorultak. Ebben a múltban jelentős szerepük volt az itteni fuvarosoknak. Ezek szállították el a közeli hámorokba, massákba, hutákba (a diósgyőri vasgyárba is), valamint a Bükk hegységtől délre fekvő községekbe, városokba az itteni erdőkben kitermelt tűzifát, a faszenet és a kiégetett 15 Répáshuta 225
