Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Michal Markuš: Táplálkozás

tányérok. Ezeket a vásárokon vagy az apátfalvai búcsún (aug, 15-én) vásárolták össze a búcsúra járó répási asszonyok. Apátfalváról azonban nemcsak tányérokat, de díszes korsókat, fíndzsákat, poharakat is hoztak magukkal „emlékbe". Ezeket a díszes kőedényeket (kameniny) azonban a szekérrel járó házaló kereskedők is (portékási) terjesztették. A századforduló éveiben az égetett agyagedényeket vasból öntött edények váltották fel. Ezeket is a közeli hámorokban gyártották és a miskolci vaskereskedésekben vagy a heti piacon, vásárokon árulták. Előnyük volt, hogy nem törtek. A konyha falán függtek még a szlovák drótosok által készített pléhtepsik is. Az öntöttvas edényeket a századforduló utáni évtizedekben zománcozott edényekre (emajlovany riad} cserélték ki. Ezek ma is használatban vannak. Ezek közül igen fontos szerepet kapott az ételhordó kandli (kandia), amit a miskolci piacon még ma is igen sokszor láthatunk. Az idelátogató palócok dinernek, a szlovákok dinerkának vagy baketnak nevezik. A répási konyhaleltár számbavétele során nem hallgathatjuk el azokat a konyhai célokra szolgáló üvegből készített edényeket sem, amiket a 19. század folyamán (a bükki hutákban. Répáshután is) az itteni üveghutás mesterek készítettek. Ezek között első helyen kell megemlíteni az üvegből készített tejesköcsögöket (dedáky), korsókat, kancsókat (kančovy), üvegmécseket (kahance zo skla), légyfogókat (mucháry) és az üveglopókat (vysávače na víno), valamint a különféle korcsmai italmérő üvegeket, mint pl. a literkai, polliterkat, a decovkat poldecovkat és a hosszúnyakú pálinkás üvegecskét (palenkova sklenička). Ezeket az üvegből készített holmikat az itteni üveghutából a répáshutai fuvarosok legtöbbször Miskolcra, de igen sokszor egész Szerencsre, Tokajba, Nyíregyházára, Egerbe, Jászberénybe, Gyöngyösre és Vácra is elszállították. Sajnos ezekből a darabokból, a készítmények törékenysége miatt, csak igen kevés őrződött meg az egyes magyar és szlovák családok háztartásában. A répáshutai szlovák konyháról nyújtott kép igen hiányos volna, ha a továbbiakban még nem fűznénk hozzá az ételfogyasztás hétköznapi, ünnepi és az egyes alkalmakhoz fűződő rendjét, az egyes ételekhez tartozó hiedelmeket, a vendéglátás szokásait. Répáshután nagy általánosságban napjában háromszor étkeztek és étkeznek ma is. Meg kell azonban vallani, hogy e tekintetben sem a múltban, sem a jelenben nem volt meg az egyöntetűség. Az eltéréseket elsősorban a foglalkozás okozta. Más volt az étkezés rendje a fuvarosgazdáknál, más a favágóknál, s megint más a szén- és mészégető családoknál. A férfiak foglalkozásuknál fogva csak nagyon ritkán étkeztek együtt a családtagokkal. Legföljebb csak vasárnap vagy a nagyobb ünnepek alkalmából. Az erdőn dolgozó férfiak a hét elején a kétlábú tarisznyába csomagolt egyheti élelemmel kivonultak a munkahelyükre és odakinn az erdőn maguk főzték meg ételeiket. A favágók reggelenként nagyon korán (néha 2-3 órakor) kezdtek munkába, ezért munkakezdéskor csak egy korty pálinkát és egy szelet kenyeret nyeltek le. Ez volt a kis früstök (malý fruštik). Amikor már jó munkát végeztek, a nap is megjelent a láthatáron (7-8 óra tájban), elfogyasztották a nagy früstököt (veľký fruštik), ami rendszerint kenyérből és szalonnából állott. Voltak, akik a szalonnát és a talált gombát nyárson sütötték meg és úgy ették meg kenyérrel és hagymával. Délben szünetet tartottak, ilyenkor mindenki megfőzte a maga 221