Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Michal Markuš: Táplálkozás

reméltó, hogy a legfiatalabbak ezt a hússal töltött disznógyomrot a magyar nyelvből átvett sajtnak hívják. A szalonna konzerválásában sincs egység. Vannak, akik csak sózzák a szalonnát, de vannak, akik a sózott szalonnát „régi szokás szerint" még gyengén meg is füstölik. E terminológiai és készítéstechnikai különbségeket az eltérő származáshellyel magyarázzuk. Répáshután régebben igen népszerű volt a disznóháj (sadlo) sózással és füstöléssel való konzerválása. Az így konzervált füstölt hájat az erdőre járó favágók - igen gyakran a szalonna helyett — kenyérrel és hagymával együtt fogyasztották. Igen sok^azdasszony az ilyen füstölt hájjal ízesítette a főtt savanyú káposztát is. Igen valószínű, hogy ezt a hagyományos konzerválótechnikát a gömöri származású családok terjesztették el.

2 8 A répáshutaiak húsellátásával kapcsolatban meg kell még említeni, hogy bár a századforduló éveiben csaknem minden házban öltek disznót, néha kettőt is, tehát hús tekintetében majdnem önellátóak voltak, mégis a körülbelül 60-65 házban lakó, 376 főnyi fogyasztót még egy helyi származású mészáros is kiszolgálta húsfélékkel. Székében marhahúst, disznóhúst, s olykor bárányhúst is árusított. Az eladásra szánt húst részben maga vágta vagy Miskolcon a vágóhídon szerezte be. A friss húst a répáshutai konyhákon jobbára csak főzve fogyasztották. A jelen század első éveiben azonban már sokan elsajátították a hús pörkölését (praženie) és sütését (pečenie) is. E készítéstechnika kiszélesedése szorosan összefügg az öntöttvas edények meghonosodásával, A kirántott karaj (vyprážaný rezeň) „divatja" az 1. világháború idején, főleg a 20-as évek elején válik általánosabbá. A sertéshús mellett szívesen fogyasztották a baromfihúst is. Ezt azonban nem annyira a húsáért, mint inkább a tojásáért tartották. Ezért a tyúkhúst és annak levesét inkább csak a nagyobb ünnepekre, lakodalmi alkalmakra főzögettek Ma már persze a munkanapon is megfőzik, mert az élelmiszerboltok vágva árulják. Ez az oka annak, hogy pl. a paprikás csirke galuskával (kurča na paprike s haluškami) manapság már a munkanapokon is gyakori étel Répáshután Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy a répási asszonyok az élelmiszerüzletekben árusított konzervhúsokat is szívesen vásárolják és fogyasztják A konzervhúsokat különösen a nyári munkanapokon készítik a gazdasszonyok Mint már említettük, a répáshutai családokban régebben csaknem minden házban (családban) tartottak tehenet. Ennélfogva az itteni háztartások viszonylag elég jól el voltak látva tejjel és tejtermékekkel. A századforduló éveiben fehér szőrű, hosszú szarvú, teherbíró „magyar szarvasmarhát" tartottak leginkább Az ilyen teherbíró, igénytelen, de mégis jóízű tejet adó marhára azért is volt szükség, mert a kiégetett meszet, fát, szenet csakis ezekkel az állatokkal lehetett távolabbi helyekre szállítani. Ezt a magyar marhát a szomszédos magyar falvakból (Nagyvisnyó, Szilvásvárad, Mezőkövesd) vásárolták A frissen kifejt tejet csaknem minden ételhez jól fel tudták használni. Az itteni gazdasszonyok a kifejt tejet nem szívesen keverték össze, mert véleményük szerint minden tehénnek megvolt a maga sajátos ízű teje. Ezt nem volt ajánlatos más tehén tejével összekeverni. Ez volt az oka annak, hogy Répáson minden háznál számos tejesköcsög (cédák) volt látható. A köcsögök számát az istállóban tartott tehenek száma határozta meg. 28. MARKUŠ M. 1974

: III. 18. sz. 8. 216