Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Michal Markuš: Táplálkozás

A frissen kifejt tejet inkább csak a gyermekek fogyasztották. A felnőttek inkább az aludttejet (sedlé, skýšané mlieko) szerették. Az aludttejből túrói (syr) készítettek, A túróból kivált savót (srvátka) külön edényben tartották, mert ha friss volt, kenyérsütéskor a kenyértésztába dagasztották bele. A savótól ízesebb volt a kenyér. Az állott savót ételsavanyításra is felhasználták.. Ha a családban valaki tüdőbeteg volt (mai hektiku), azt savóval gyógyították, itatták és a mellére is savós borogatást raktak. Az aludttejről fakanállal szedték le a tejfelt. Ha összegyűjtötték, fából készült köpülőbe (zbenka) öntötték és vajjá köpülték (mútili). Ha a vaj nem volt elég sárga, a határban növő mocsári gólyahír (záružlie, Caltha palustris) sárga virágával festették színesebbre, A vajból fennmaradó írót (cmer) megitták vagy sült krumplival együtt elfogyasztották, Aki a vajat a böjtnapokon akarta felhasználni, az lassú tűzön megolvasztotta, majd égetett cserépedénybe (rajtopik) töltötte. Ott, ahol tehenet tartottak, a tehén ellése nagy eseményszámba ment. Az elles után a tehén első, sűrű, sárga tejét (žlté mlieko) gondosan kifejték. Egyes családoknál a kifejt tejet megitatták a tehénnel. Másutt a disznó moslékjába keverték. De voltak helyek, ahol ebbe a tejbe egy kevés cukrot szórtak, majd a tűzhely szélén melengették, hogy a tej lassan megülepedjen, megaludjon (aby sa zrazilo). Az ilyen megalvadt, édeskés tejet kurastranak vagy gulastranak nevezték. A másodszor vagy harmadszor kifejt, még mindig sárgás színű tejbe cukrot, lisztet és egy kevés élesztőt is tettek, jól összekeverték és az egész masszát ügyesen a meleg, (langyos) kemencébe csúsztatták. Ebből a kemencében édeskés ízű pite (szlovákul: žltá baba) lett, amit a gyermekek nagyon szívesen fogyasztottak. Ismerték ezt a sárga tejből sült étéit a szomszédos palóc, matyó falvak lakói is.

29 A Bükk hegységben, a kincstári erdőkben a juhászat tilos volt. Ennek ellenére a répásiak szívesen fogyasztották a keserű juhtúrót (bryndza), amit a miskolci piacon vásároltak az asszonyok. Ma ezt a túrót az élelmiszerüzletek is árulják. Az ivóvízről mindannyian tudjuk, hogy az élet egyik legfontosabb kelléke. Az emberi települések első feltétele a jó ivóvíz jelenléte. Ezt a feltételt kellett számbavenniük azoknak is, akik az első emberi hajlékokat építették Répáshután. A község egy déli fekvésű völgyben, kis patakocska mentében települt. Kezdetben ez a kis patak vize elégnek is bizonyult, mindaddig, amíg a hajlékok nem kezdtek szaporodni. Idővel a lakosság és az állatállomány felszaporodásával a kis patak vize már kevésnek bizonyult. Különösen az állatállomány számára kellett több vizet biztosítani. Evégett még két nagyobb gémeskutat (vahadlová studňa) kellett a lakosoknak ásni. Innen itatták a község marhaállományát. Akinek a háza távolabb esett, az a vizet dézsákban, vödrökben hordozgatta haza. Száraz esztendőkben ma is sokan elég nagy távolságról hordják az ivóvizet lakóházukba. A víznek, a határban levő forrásoknak (studienka) igen nagy volt a becsülete - és ez megmaradt mindmáig. így például a határbeli forrásokat ma is a legnagyobb gonddal, rendben, tisztán tartják. A répási határban nincsen sok forrás. A határban dolgozó férfiaknak, ha olyan helyen dolgoznak, ahol nemigen volt a közelben víz, akkor az ivóvizet hazulról, fából készített cso boly óban (čoban) kellett a háton vinni. 29. SCHWALM E. 1975. 89.; HERKELY K. 1939. 42, 217