Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Michal Markuš: Táplálkozás

A laska és a lebbencs tésztáját levesbe is fogyasztották. A levesbe adagolt tésztát Répáshután gombótának is nevezték. Az ünnepi és alkalmi húslevesekbe rangosabb tésztafélét tettek. így például a karácsonyesti vacsorára, húsvétkor, a keresztelői és lakodalmi levesekbe a csigát (čiga) főzték be. A répáshutai és a környékbeli falvak asszonyai szerint a csigatészta jelentékenyen megjavítja a húsleves ízét. Az elnevezés magyar eredetű, így nem kétséges, hogy ezt a magyar konyháról vették át, bár ismerik ezt a tésztafajtát Gömörben (gágoriky), Nógrádban lakó szlovákok is (brdovce). Készítésében és fogyasztásában semmi különbség nincs. A nehéz fizikai munkát végző férfiak legkedveltebb hétköznapi tésztaételei a galuskák (halušky) voltak. E megnevezés alatt több tésztafélét kell érteni. A különböző elnevezések okát a különböző nyersanyagokban és egymástól eltérő készítéstechnikában kell keresni. így például a legismertebb változatot tiszta rozslisztből gyúrták. A laposra nyújtott tésztát késsel vagdalták fel, ezt egyszerű metélt tésztának (rezanky) hívták. A további variánst régebben szintén rozslisztből (újabban azonban már kukoricalisztből is) gyúrták, de ennek a tésztáját már nem nyújtották laposra, hanem egy lapos, nyeles deszkáról (doštička vagy lopatka) kanállal szaggatták (ščikali) bele a forró vízzel telt fazékba. Ezt a rozslisztből főzött változatot lisztes galuskának (mučanka), míg a kukoricalisztből készített variánst kukoricás galuskának (kukuričné halušky) nevezték. A főtt krumpliból és egy kevés rozslisztből gyúrt változatnak krumplis galuska (krumpirové halušky) volt a neve. A többféle galuskás étel között Répáshután az úgynevezett trpalkyt kedvelték leginkább. (Ennek nem is volt magyar elnevezése.) A répáshutaiak ezt a galuskát falujuk legjellegzetesebb ételének minősítették (s minősítik még ma is!). Kétféleképpen is el tudták készíteni. Az első változatot csak tiszta kukoricalisztből gyúrták, s ezt is a szaggatódeszkáról (lopatka) kanállal szaggatták bele a sós forró vízbe. Felfőzés után tésztaszűrővel (deravá varecha) kiszedték, a kiszűrt trpalkykat (galuskákat) olvasztott vajjal és friss túróval ízesítették. A második változatban készített galuskák nyersanyagát szintén a kukoricaliszt szolgáltatta, de ebbe a lisztbe egy kevés főtt krumplit is belegyúrtak. Csak ezután szaggatták bele a forró sós vízbe. Felfőzés után ezt is kiszedegették, egy tálra borították ki és a tálban levő galuskákat (trpalky) szalonnás és hagymás zsírral, majd zsírban pörkölt savanyú káposztával ízesítették. A férfiak szerint az effajta galuska igen kalóriagazdag étel volt. Ebbe a kategóriába soroljuk a már korábban is (a kásás ételeknél) szóvá tett gancás (gance) ételeket is. Nyersanyaguktól függően ezt is többféleképpen tudták elkészíteni. Voltak rozs-, árpa-, kukoricalisztből, sőt krumpliból főzött variánsai is. Készítéstechnikában abban különböztek az előbbi galuskaféléktől, hogy a gancákat előbb kásaszerűen dolgozták fel, s amikor a kása nyersanyaga kissé megszilárdult (stuhnul), ezt is szaggatódeszkáról kanállal szaggatták be a fazékban levő forró vízbe, majd ugyanúgy kiszedték, ízesítették, mint azt már a galuskaféléknél is jeleztük. A gancának nevezett galuskafélék igen népszerűek voltak a Heves és Nógrád megyei szlovák és palóc falvakban is. A galuskaféle főtt tészták sorában kell még megemlítenünk a nyerskrumpliból reszelt, majd liszttel összegyúrt változatot is, amit itt Répáshután egyöntetűen sztrapacskának neveznek. Voltak olyanok is, akik a sztrapacska tésztájába zsírban pörkölt savanyú 14* 211