Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Michal Markuš: Táplálkozás

Az emberi táplálkozás színvonalát nemcsak maga az anyag, de az ételek készítéstechnikája is jelentős mértékben befolyásolja. A répáshutai konyha ételkészítési technikájában vannak igen archaikus és vannak egészen új, a mai modern kornak megfelelő eljárások, így például az itteni favágók, szénégetők, mészégetők egyik ilyen igen archaikus ételkészítési technikája, amikor az erdőn talált gombát vagy hazulról hozott szalonnát, kenyeret a tűz lángjánál nyárson vagy forró kövön sütik meg. A ma élő idősebb nemzedék tagjai még igen jól emlékeznek a tűznek acéllal és kovával (žabica) való csiholására. Az idősebb asszonyok még jól emlékeznek az ételeknek a pitvarban a patkán (na kúte), a szabad tűzhelyen (na voľnom ohnisku) való főzésére (1880—1890). Még igen sokan emlegetik, hogy az így főzött ételeknek egész más volt az íze, mint a későbbi évtizedekben. A patkán főzött ételeket nagy cserépfazekakban (hliňaky) és cserépserpenyőkben (hlinené Serpenky) főzték. A főzéshez szükséges világosságot egy világító fülke (koíek) szolgáltatta. Ez az ún. „košek" egy kis falifülke volt, ebbe állították be a világítást nyújtó fafáklyákat. Ennek fényénél főztek és vetették be a kemencébe is a kenyeret. Régebben ennek a fényénél fontak is az asszonyok. Ismeretes volt az effajta világításmód a szomszédos palóc falvakban is.

4 Amikor a fáklyával való világítás kiment a gyakorlatból, a fáklyák helyét az itteni üveghutákban gyártott üvegmécsesek, ún. pillancsok (kahance) foglalták el. Ezeknek a használata csaknem a századforduló éveiig fennmaradt.

5 Ma már az egész községben elektromos fénnyel világítanak. A régebbi répáshutai lakóházakat kemencével fűtötték. A kemence szája a pitvarban levő patka szomszédságában volt. Bakó Ferenc megállapítása szerint a régebbi bükki kemencék kocka formájúak voltak, ennek tetején valamikor aludtak is a családtagok. Ma már nyoma sincs ezeknek Répáshután. Helyükön egy kisebb, búbosnak (buboš) nevezett, kónikus formájú kemencére emlékeznek a legidősebb répáshutaiak. Igen valószínűnek tartjuk, hogy ezek a kemencék dél felől terjedtek el a répáshutai szlovák családok használatában.

6 A kemencében sütötték régebben a kenyeret, kalácsot, krumplit, itt aszalták meg az erdőn szedegetett gombát, erdei gyümölcsöket. A kemence melegével tették lakhatóvá a család lakóhelyét. Főzésre nem használták, bár néhányan emlegették, hogyha jól kifutották a kemencét, egyik-másik gazdasszony nagyobb cserépfazekakba (hliňáky) káposztát rakott, majd betolta az egészet a kemencébe, ahol az reggelig meg is főtt. A szabadkéményes pitvarban állott egy polcos stelázsi (Stelážňa na graty), ezen tartották a konyhaedényeket. Itt kapott helyet az élelmiszereket tartalmazó szuszék (susek) is. (Tej, vaj, kenyér, maradék étel tartására szolgált.) A pitvar falán szegre akasztva függtek a használatban levő cseréptálak és tányérok. A patkán — ott, ahol égett a tűz — kapott helyet a vasból kovácsolt háromlábas (trajfus). A pitvar első felében levő válaszfalon függtek a további díszes, fazekasok által készített tányérok (hlinené misky a misočky). Ezeket a gyöngyösi, mezőtúri és a gömöri fazekasoktól vásárolták a répáshutai asszonyok. Az újabban épített házak pitvarában — ma már ezeket előszobának mondhat4. BAKÓ F. 1973-74.243. 5. VERES L. 1978. 40. 8. kép 6. BAKÓ F. 1973-74.240. 203