Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Viga Gyula: Árucsere (Adatok egy termelési táj körülhatárolásához)

Iában pénzért adták, s hazafelé az úton vásároltak élelmet. Az így kapott pénzből fizették a fuvarosok a termelők bérét is. Alkalmanként azonban — főleg nehéz szociális helyzetben — közvetlenül is elcserélték élelemért, terményért a fát. Az 1920-as években egy kocsirakomány fáért (14—18 q) 2—5 q gabonát, ill. terményt kaptak cserébe. A cserépfalusiak Répáshután vették meg a helybeliek által kiváltott fát, s otthon dolgozták azt fel. A cserépiek főleg bükkfát vettek szövőszék készítéséhez, mások jávorfát a fakanalakhoz, favillához, járomhoz, gereblyéhez. A fenyőfát deszkának vették meg. Sok fát fuvaroztak a répáshutaiak — főleg 1940—1945 előtt — az egri kádároknak is, akik főleg a tölgyfát keresték. Néhány család a fát maga dolgozta fel, s a háziipari termékeket értékesítette. A famunka minősége, a fa feldolgozásának foka határozta meg, hogy termékeik milyen távolságra jutottak el. Viszonylag sokan készítettek keréktalpat, küllőt, nagyoltak ki dongát, amit a környező falvakban értékesítettek. Az erdőgazdaság sok talpfát is faragtatott az egri, ül. szilvásváradi vasúthoz. Tűzifával házalva is feldobtak 1—2 villát, gereblyét a szekérre, amit takarmányra, terményre cseréltek el az úton. Hasított ágú favillákat (drevena vidla) nagyobb tételben megrendelésre vittek. Kaszanyelet és kapanyelet ugyancsak kocsiszámra vitték az uradalmak megrendelésére. Kisebb tételben árulták a sütőlapátot, az utóbbinak szívesen voltak vásárlói pl. a rátkai svábok, akik nem értették a készítését, viszont híres sütők voltak. Nagy tételben kereskedtek a. jármokkal, melyeket a Horvát család magas szinten készített és faragott. A jármokat is elsősorban megrendelésre készítették, alföldi uradalmak 50-60 darabot is rendeltek egyszerre. Gyakran postán jött a megrendelés. 40-50 darabot még szekérrel fuvaroztak rendeltetési helyére, de nagyobb tétel esetén Miskolcon vasúti vagonokba rakták át az árut, s úgy szállíttatták. A járommal való kereskedés fő iránya az Alföld volt: részben a Jászság és Heves megye irányában kereskedtek (főleg Jászkisér és Jászberény környéke), de eljutottak a Tiszántúlin (Nyíregyháza, Mezőtűr), a Taktaközbe, s a Tisza-vidékre (Tokajtól Poroszlóig). A fával való piacozás körzete annál nagyobb volt, minél speciálisabb terméket állítottak elő, minél jobban megdolgozták a fát. A tűzifával való kereskedés 25-30 km sugarú körön túl nem terjedt. Azok a készítmények azonban, amelyek előállításában a bükki szlovákság járatosabb volt, mint a környező területek, ill. az Alföld magyarsága, 100—150 km-es távolságra is eljutottak. Az anyag és a feldolgozás technikája tehát együttesen teremtett sajátos helyet a táji munkamegosztásban a bükki falvaknak, köztük a famunkában rendkívül magas szintet elérő Répáshutának. Az asszonyok szerepe az árucserében Az asszonyok számára nyártól, mikor az erdészet leállította a munkát, lényegében nem volt munkalehetőség. Sokan a férfiaknak jártak segíteni szénhelybe, fát pakolni. A termelőknél: többet segítettek asszonyaik, mint a fuvarosoknak. Az asszonyok azonban főleg otthon dolgoztak, s a vadon termő növények gyűjtögetése és értékesítése jelentett némi jövedelmet számukra. A gyűjtögetés az erdei vegetáció éves rendjéhez igazodott. Legtöbb lehetőség a gombaszedésre nyílott. Ezt az erdészet sem tiltotta. Sokféle gombát ismertek, de csak néhány fajtával kereskedtek. Maguk sokkal több gombafajtát fogyasztottak, mint amit a környező területek magyarságának ízlése igényelt. 180