Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Viga Gyula: Árucsere (Adatok egy termelési táj körülhatárolásához)

Legkorábban a Szentgyörgy-gombát (SrmaSka, babeuSi) lehetett szedni, de ez csak néhány napig gyűjthető április végén. Szárítani nem lehetett, így java részét frissen fogyasztották és értékesítették. Ezt követte a májusi gomba (pocedovki), amit legjobban szerettek, s amit a piacon is sokan megvettek. Ezen kívül főleg a gilva és a petrec gombát gyűjtötték eladásra. A gombát hátikosárba (kotor) tették, s azt kendőbe (obruszek, batu) kötötték a hátukra (zafda). A gombával hetente 3 alkalommal mentek a miskolci és a diósgyőri piacra: egyik nap gyűjtötték, másnap eladni vitték. Nyáron ez általában folyamatos munkát jelentett, néha még a férfiak és gyerekek is segítettek a gyűjtésben, összegyűjtötték a taplógombát (huba velika) is. Ezt megszárítva a mészárusok vitték magukkal: alföldi pásztoroknak adták el békasóvú (tűzkő) együtt. A vadon termő gyümölcsök közül legkorábban — május—június — a szamócát (j'ahodi) szedték értékesítésre. Főleg vasárnap vitték Lillafüredre, ahol a kirándulók, a korzón sétálgatok vették meg félliterenként. A málnát (malini) július—augusztus folyamán szedték az asszonyok. Két vödörrel tették a hátikosarukba, s elöl a kendő végére kötöttek egy harmadik vödröt, s úgy vitték eladni Miskolcra. Éjfél körül indultak gyalog a piacra, s csak másnap este érkeztek haza. Leggyakrabban piacon talált vevőre a málna, de szívesen megvették a cukrászok is. Néha az asszonyok összeálltak, s fuvarost fogadtak, aki bevitte őket Miskolcra az árujukkal. A gombáért és gyümölcsért kapott pénzből általában Miskolcon vásároltak: ruhát és élelmet vettek. Főleg a diósgyőri zsidó kereskedőktől vásároltak; volt hogy 20—25 kg lisztet cipeltek haza háton a gomba és gyümölcs árából. Gyűjtöttek az asszonyok somot (drinki) és különféle gyógynövényeket is, de ezt a helybeli gyógynövény-kereskedőnek adták el. Az összegyűjtött vadalmát (planki, gyive jabluka) és vadkörtét (gyiva hruska) általában maguk használták fel, s csak ritkán értékesítették. Mindenszentekkor alkalmanként — előzetes megrendelésre — koszorút vittek eladni Diósgyőrbe. Ez fenyőgallyakból és tobozból készült. Az erdei gyűjtögetést az erdészet tiltotta. Ha rajtakapták az asszonyokat, akkor elvették az edényt is a szedett gyümölccsel, s lekísérték őket Szalajkába vagy az erdészetbe. Az erdészet bérben is szedetett gyümölcsöt, de csak kéthetente fizetett bért, s lényegesen kevesebbet, mint amennyit a piacon kapni lehetett a gyümölcsért. Az asszonyok tehát részben ellátták a családot az évszaknak megfelelő gombával és gyümölccsel, s emellett közvetlen szerepet vállaltak piacozásukkal a családok gazdálkodásában. Ma már az erdészeti, valamint a helyi és miskolci munkalehetőségek felszívják a női munkaerőt is, s bármelyik munkahelyen többet keresnek a nők, mint a gyűjtögetéssel. Ez a tevékenység ma már csak a táplálkozásban kap szerepet, de nem kapcsolja a falut a környező területek gazdasági vérkeringésébe. Beszerzés, kézművesek A kereskedés különböző formái révén természetesen a falubeliek csak egy részét tudták beszerezni különféle szükségleteiknek. Úgy tűnik, hogy a XIX. század végére a falulakók szinte teljesen áttértek a pénzgazdálkodásra, a közvetlen árucsere mindinkább háttérbe szorult, s mind nagyobb szerepet kapott az értékközvetítő pénz. Az emberek 181