Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Viga Gyula: Árucsere (Adatok egy termelési táj körülhatárolásához)

Az éjszakákat jó időben a szabadban töltötték. Az út mellett tüzet gyújtottak, az állatok vagy körülöttük legeltek, vagy a szekéroldalhoz kötve hamvasból kaptak takarmányt. Ha esős idő volt, akkor falvakban, gazdáknál szálltak meg, s ólakban, csűrökben töltötték az éjszakát. Egyesek állandó szálláshelyre jártak a megszokott útvonal mellett. A szállásért mésszel fizettek* Gyakran éjszakáztak útmenti állásokon, fogadókban. Különösen a miskolci Búza-téren levő, valamint a dormándi, füzesabonyi, bekecsi, mezőkövesdi és felsőzsolcai állásokra emlékeznek sokan, ahol sokféle vándorárussal is találkoztak. Az állásokon takarmányt is kaptak az állataiknak, amiért ugyancsak mésszel vagy pénzzel fizethettek. Miskolcon a Réti-féle korcsmánál a lovat is bekötötték és ellátták a fizetség fejében. A második világháború után a répáshutaiak fokozatosan abbahagyták a mésszel való kereskedést. Az 1950-es években azonban még számottevő komponense volt ez a tevékenység a falu élelmiszerekkel való ellátásának. Mivel a mész aránylag ritka ásványi anyag, így ez jutott el legmesszebb a faluból, a vele való kereskedésnek volt a legnagyobb amplitúdója. (Minél ritkább egy anyag, annál nagyobb terület árucseréjében kap szerepet.) Ma már csak az erdészet számára égetnek meszet, a foglalkozási struktúra változása, az életmód átalakulása fokozatosan elsorvasztotta a mészárusok tevékenységét. Fa termékek - faárusok Faszenet századunkban már csak az erdészet számára égettek. Zömét a diósgyőri vasgyárba szállították, kisebb része malmokba, olajütőkbe, kisebb üzemekbe került A faszénnel nem házaltak. Fuvarosok szállították, deszkák közé 8—10 q került egy szekérre. A szekereket gyékénnyel vagy ponyvával takarták le, hogy a faszenet az esőtől megvédjék. Ujabban műanyag zsákokat ad az erdészet a faszén tárolásához, szállításához. A diósgyőri erdészet már a XIX. században szabályozta a faszénfuvarozás rendjét: a fuvarosnak még a kocsira sem volt szabad felülnie, hogy a faszén ne törjön össze.

7 Amíg a szén- és mészégetés csak néhány család számára jelentett megélhetést és munkaalkalmat, addig a fával való kereskedelem, ill. a fából készített termékek értékesítése szinte minden család életében szerepet játszott, s volt a faluban néhány família (főleg a Horvátok), akik ebből éltek. A fa részben a telkes gazdák saját erdejéből került ki, részben az erdészettől váltották, mert juttatás a felszabadulás előtt nem volt. Az erdészet jutányos áron adott fát munkásai számára, akik — a mindenkori áraknak megfelelően — 2—4-szeres áron tudták azt értékesíteni. A fa ára mindig nagyban függött attól, hogy mennyire lehetett élelemhez jutni. Pl. a második világháború utolsó két évében, s az azt követő két esztendőben már 1—2 véka gabonáért is odaadtak egy kocsi fát. A fát kocsiszámra árulták. Az egyik legjelentősebb fapiac — már a XIX. században is Miskolcon volt (Tetemvárnál). A vevő kifizette a rakomány árát, s személyesen elvezette vagy elküldte a fuvarost rakományával a megfelelő címre. Sok fát adtak el Diósgyőrben, de eljártak vele Bogácsra, Cserépfaluba, Egerbe és Mezőkövesdié is. A fát álta7. A Diósgyőri Erdőhivatal iratai. Borsod megyei Állami Levéltár 1870-1875. Az iratok között szerepel rendelet, melyben az erdészet szabályozza a faszén fuvarozását a gyenge minőség, s a gyakori tűzesetek miatt, melyeket az izzó szén szétbontása és szállítása okozott. 12* 179