Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Paládi-Kovács Attila: Hagyományos közlekedés és szállítás

lova és 3 erős lőcsös szekere.

30 Legtöbb munkát a fa elszállítása adta. Tavasztól késő őszig hordták a Bükk erdeiben kitermelt fát a lillafüredi kisvasút végállomására. Főként méterfát fuvaroztak, rönköt ritkábban. Egyszerre 2 méter (m

3

) fát rakodtak föl, egyiket az első tengelyre, a másikat a hátsóra. Télen kevés fuvar akadt, ezért a fuvarosok többsége beállt az erdőgazdaságba favágónak. A fuvarosok kisebb része foglalkozott hosszú, távolsági szállítással, a faszén és főként a mész eladásával. Ritkán fordult elő, hogy saját égetésű meszet árult. Kialakult szokás szerint — az 1960-as évekig tartóan — a fuvaros megvette a meszet a mészégetőtől „mázsaszámra". 8-10—12 q mészrakománnyal indult neki az árusító útnak, faluról-falura járt, s egy hétig is távol maradt. Lehetőség szerint a mészfuvarosok vasárnap reggel indultak el otthonról és hétfőn már a Tisza mentén jártak. Húzómérleget (mincér) vittek magukkal, s vagy kilóra mérték pénz ellenében, vagy szakajtószámra adták és terményt kértek cserébe. Egy szakajtó búzáért egy és fél szakajtó meszet adtak, de a rozsért csak egy szakajtóval mértek.

31 (Régebben puhafából vájt kenyérszakajtóik voltak, amit vahannak neveztek. Ma már a szóra is kevesen emlékeznek, mert a szalmából font szakajtóval együtt átvették a magyar elnevezést.) Terményért cserélni falusi gazdasszonyokkal lehetett a meszet. Uradalmak, építkezők mázsa- vagy szekérszámra vették pénz ellenében. A mész árán útban hazafelé árpát, kukoricát, búzát vettek. Előfordult, hogy a miskolci kereskedőktől vásároltak korpát, vereslisztet, szemestakarmányt a kapott pénzen. A mészárusok a tiszafüredi vagy a tokaji hídon áthaladva eljutottak a Tiszántúlra, s azt bekóborolták néha egészen a román határig is eljutva. A fuvaros ritkán fizetett rá a vállalkozásra, rendszerint tisztes hasznot könyvelhetett el. Mindig tettek sátort a szekerükre, s a távoli utaknak csak lófogattal vágtak neki.

3 2 A fogattal rendelkező gazdák a lovakat és az ökröket is rendszeresen patkoltatják. Az ökröket is télen-nyáron patkolni kellett. Nyáron „sima", télen „éles" patkót verettek a körmükre. Amíg a gyári patkó meg nem jelent, a téli patkót a kovácsok „élesítették meg". Az ökröknek mind a négy lábára patkót rakattak, a külső és a belső körömre is egyet-egyet. A patkót podkovanik. mondják szlovákul. Az erdei fuvarozásban az ölfa, a méterfa szállítása volt az egyszerűbb feladat. Időnként azonban hosszú, nehéz fatörzseket kellett szállítani. Ehhez a munkához a répáshutaiak szétszerelték a szekeret, levették a lőcsöket, a létrás oldalakat és az aldeszkát. Ezt követően szétkapcsolták a pőre szekér első és hátsó részét. Ezeket a tehereloszlás kívánalmai szerint helyezték a fatörzs alá. Rönkhordáshoz „széteresztve" használták a kurtaci nevű kettős szánt is. A szállításhoz a sokmázsás rönköket fel kell emelni. A Bükkben nemzedékek óta használt rönkemelő eszköz a hévér, amit már a Magyarság Néprajza is erről a tájról mutatott be (21. kép).

33 A hévér egyetlen darab erős tölgyfából készített, közel 2 méter magas oszlop, amelyet felállítanak és a furataiban két vaspálcát használnak egymással váltogatva egy emelőkar alátámasztására, amellyel a fatörzset fokról fokra eme30. Adatközlő Sir Bertalan, szül. 1902. 31. Lásd még: VIGA Gy. 1980a. 256; BAKÓ F. 1951. 32. Adatközlő Flekács Antal, szül. 1894. 33. GYÖRFFY 1. é. n. 10. 162