Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Paládi-Kovács Attila: Hagyományos közlekedés és szállítás

1. kép. Hátán zajdát vivő nő. Répáshuta. Paládi-Kovács A. f elv. 1979. (NKCs. F 32. 717) A mezőn füvet, csalánt gyűjtő asszonyok a tračkái egyik végénél fogva derekukra kötik, mint a kötényt, szabadon maradt két sarkát a nyakukba kötik, az egészet a hátuk mögé fordítják oly módon, hogy hónuk alatt hátranyúlva belerakhassák a jártukban gyűjtött maroknyi füvet, csalánt. Ezt a batyufajtát visipkának nevezik. Három-négy visipka tartalma tesz ki „egy hát füvet", egy zajdára való terhet. Ennek súlya 30-40 kg is lehet, alig bírják hazacipelni.

3 Az 1950-es évek elejéig szokásban volt, hogy járni még nem tudó kisgyermekét az anya magához csavarta egy hosszú, e célra rendszeresített lepedővel. Hossza 200—300 cm között volt, szélessége 140 cm. Két 70 cm széles szélből varrták össze, az egyiket slingolással díszítették. Ezt tačka, ílingovana plachta néven emlegetik. Használat előtt kétrét hajtották — a slingolt szél került kívülre —, a gyereket belecsavarták és a tačkät egyik vállukon átvetve úgy kötötték magukra, hogy a gyermek elöl legyen. Hosszabb útra, 3. A visypka a szlovák nyelvterületen széles körben elterjedt, különösen keleti tájakról adatolható. GUNDA B. 1955. 168;GUNDA B. 1978. 138-139; ANDEL K.-MARKUS M. 1971. 390. 142