Viga Gyula szerk.: Néprajzi dolgozatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből : válogatás az önkéntes néprajzi gyűjtők pályamunkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 12. Miskolc, 1965)

Szabó Lajos: A halászat emlékei Taktaszadán

minekünk benne vót télen, nyáron, pláne álló vizbe. Tavasszal tettük le, de vót ugy is, hogy télbe. Jegeltünk neki és ugy tettük be. Egy olyan lékot levágtunk, betettük alészát, akkor egy csikót vágtunk végig, ahol a szárnya lement és szépen letettük éppenugy, mint nyárba, ugyanúgy letettük télbe is. Habár azt tudni kellett betenni, mer érzés kell hozzá, annak a letevéséhez és annak a be járat ját, ki járat ját szabályszerűen karóval, botocskaval megtapogatni, hogy lent a viz alatt jól fekszik-e, vagy nem, mer hogyha nem jól fekszik, azt a hal észreveszi és mikor búvik be, nekiüti az orrát, akkor inkább visszaseggel és megfordul, nem megy bele a lészába. A tiszta uj lésza állóvizbe eltartott három évig is, folyóvizbe nem tartott addig, mer ugye a folyóvíz hol elapad, hol megárad, ha beáradt a szerszám, akkor ki kellett venni, vinni a csekélyebbre, hát bizony ha szedtem, vettem, az a nád rongálódott, tört. De az állóviz mindég egyforma, ha árad is valami kicsit, nem sokat, a szerszámot ott lehet hagyni. És akkor a lésza eláll három évig is, hacsak valami patkány, vizipatkány, hát bizony az kirághatja. De mink ugy bántunk osztán, hogyha kirágott négy-öt szál nádat, kireparáltuk bent a vizbe, ugy hogy megtapogattam, hol van a lyuk, hát három-négy szál el vót rágva, akkor a felső részit a himen kihúztam, akkor elvágtam majdnem valamivel hosszabbat, mint amit kihúztam, meghegyeztem a végit és ami benne vót a vizbe, én abba beletapogattam és beletoltam a másikat, igy ki vót reparálva a lésza. /Csonka J./. A lészához télen nélkülözhetetlen szerszám volt a jegelő. "A jegelőt az ásónak az órom

jábul csináltattuk a kovácsnál. A vékony részeit ievagdostattuk, azt a vastagját meghagyattuk, ki-51 -