Viga Gyula szerk.: Néprajzi dolgozatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből : válogatás az önkéntes néprajzi gyűjtők pályamunkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 12. Miskolc, 1965)

Tóth Judit: A telkibányai református temető

zia óta betelepülő idegen családok lassan beolvadtak a falu lakos­ságába, s a régebben meghonosodottak közül is választották már a falu vezetőit. /Krakkai, Kvancz/ Az egyes családokra vonatkozó több-kevesebb adat ismereté­ben megpróbáljuk összehasonlitani a templomi ülésrendet a csa­ládok temetőbeli helyével. Ezt korábban már összehasonlitottuk a falu telepitésrendjével; amelynek az ülésrend éppúgy vetülete, mint a temetkezés. A temető legrangosabb helye az ut mellett, a templomhoz közel van, a templomé az "urasztala" mellett. A padsorok egymással párhuzamosak,de ugyanazon család férfi és női székei nincsenek egyvonalban. A nők ülésrendjét más ér­tékek határozzák meg, mint a férfiakét. Minden pad egy-egy család "széke". Az asszonyoknál több olyan szék is van, mely a férfiak oldalán nincs meg. A Szombati és az Azari család fér­fi tagjai más családok székébe kénytelenek ülni, ugyanakkor a nők oldalán az asszonyok a saját /Szombati, Azari/ padjukban ülnek. A nők - férjhez menetelük után - a férj családjához ül­nek /haláluk után is az uj család helyére temetik/. Ilyenkor sok esetben az "öregasszony", az anyós átadja a helyét az uj asszonynak és hátra ül az "öreg mamák székébe". Általában akkor történik ez meg, ha a fiatalok nem egy házban laknak már az öregekkei, vagy ha a néni özvegyen marad. A templom első székeinek gazdái, a Menyhért, Zöld, Kon­csoi, Király, Baranyai családok a temető fő részén, a két ut mentén és a templom előtti területen temetkeznek, bár a bejá­rat előtti tér és az alsó ut a torony épitésekor módosult. A templomban egy fő padsor van, a "rangsorolás" itt egyértel­mű: 1 2 3 ... A fal mellett, oldalt álló padok is sorrendet mu­-232 -

Next

/
Thumbnails
Contents