Viga Gyula szerk.: Néprajzi dolgozatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből : válogatás az önkéntes néprajzi gyűjtők pályamunkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 12. Miskolc, 1965)

Tóth Judit: A telkibányai református temető

az uj ut, amit a régitői néhány méterre vágtak, az épitkezéshez anyagot szállitó szekereknek. A templomot azóta többször felújították. 1922-ben zsindelyezték a tetőt. 1925-ben öntettek az uj nagyharangot Budapesten. A sir A haláleset után a sirásás megkezdésének nincs meghatározott ideje. Sokszor nem hagyják a temetés napjára, mert sok váratlan dolog akadályozhatja az ásást. A vár köveiből majdnem minden alkalommal kerül elő néhány darab. Az uj sir gödre pedig néha két-három régit is átvág. Ilyenkor Összeszedik a csontokat és az egyik sarokba teszik; van olyan eset, hogy kis kosárkában. Emlékezet szerint a sirhelyért soha nem fizettek. "Az egyházat a hivek tartják fent, végső nyughelyet az egyház ad a temetőben" - mondja a kurátor. A halálesetet az egyház gondnokának jelentik be, jóvá kell hagynia a sir helyét. Szükség is van erre: régen betemették az utakat; a "tolakodók" igyekeztek közelebb kerülni a templomhoz, s a gyakori közeli földmozgatás miatt a templom déli fala süllyedni kezdett. A sirt a közeli rokonok ássák, soha nem fizetségért. Idős embernek a keresztgyermekei, ha fiatal hal meg, akkor a keresztapa és a "kéznél lévő" rokonok. A sirásók otthon reggeliznek, a háziak pedig pálinkát és ebédet visznek ki a temetőbe és meghívják a torra, amit ma is kenyérrel, sóval és borral ülnek meg. -220-