Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Petercsák Tivadar: Az erdő szerepe a Zempléni-hegyvidék népének életében

Az erdővel kapcsolatos legfontosabb ügyekben a tagok közgyűlése döntött. Évente rendszerint tavasszal és ősszel tartottak egy-egy gyűlést. Régen dobszóval, újabban a tanácsházán kifüggesztett meghívóval értesítik a tagokat. A gyűlést az iskolában vagy a közbirtokossági elnök lakásán tartották vasárnap délután. Újabban ritkán jön össze a szavazatképességhez szükséges tagság, ezért pl. Mogyoróskán csak a vezetőség tárgyalja az elmúlt évi pénzgazdálkodást és a következő évi fakitermelési tervet. Az évközi ügyintézés a vezetőség feladata, melynek három évre választott tisztségviselői voltak. A közbirtokossági elnök vagy elnök a felelős vezető. „Mindenre neki terjed ki a figyelme." Ő tartja a gyűléseket, és a pénztárossal együtt vezeti a pénzgazdálkodást. Tárgyal az erdészeti hivatallal, a község vezetőivel, és képviseli a közbirtokosságot a hatóságoknál. Az erdésszel és az erdőgazdával kijelöli a kitermelhető erdőterületet, gondoskodik a facsemeték ültetéséről, az erdő tisztításáról. Rendszerint a legrátermettebb és nem mindig a legvagyonosabb gazdák közül választják. Az elnöknek némi tiszteletdíj is jár, általában a fakitermeléskor egy joggal több fát kap, mint amennyi joga alapján megilletné. Az erdőgazda az elnök segítője, főleg a fakitermelésnél. Árkán és Baskón nem tudnak erről a tisztségről, Regécen viszont elnök hiányában jelenleg (1978) az erdőgazda vezeti a közbirtokosságot. A pénztáros vagy pénztárnok intézi a pénzügyeket. A jegyző vezeti a közgyűlések jegyzőkönyvét. A vezetőség munkáját a választmányi tagok (Mogyoróska, Boldogkőváralja, Baskó), illetve hegyhitesek (Árka) segítik. Voltak közbirtokosságok (pl. Mogyoróska), ahol egész évre erdőőrt is alkalmaztak. A közös erdő legfontosabb hasznából, az évenként kitermelt fából a tagok joguk arányában részesedtek. Ez alapján vettek részt a tisztításban, telepítésben is.

26 1945 előtt rendszerint lábon jelölték meg a kivágható fákat, elosztották, majd a tagok termelték ki a saját részüket. Azóta általános, hogy a vezetőség erdőmunkásokkal kitermelteti a fát, egyforma csomókba rakják, és úgy osztják szét a tagok között. Rendszerint ősszel kezdték a közbirtokossági fa vágását, s tavaszra be kellett fejezni. A fát nyílhúzás során osztották el. Amíg lábon osztották a fát, az elnök, az erdőgazda, az állami erdész és néhány hegyhites végigjárta a területet. A kivágható fát baltával oldalról megfaragták, és 1-től kezdődően megszámozták. Annyi számot alkalmaztak, ahány jog volt a faluban. A kivágható famennyiségtől függött, hogy egy-egy nyílhoz hány fa tartozott. Az egy nyílhoz tartozó fákra azonos számokat írtak. Ujabban a kitermeltetett szerszámfát méterbe, hosszba, illetve kopkáha (1 méter magas, 1 méter széles, kb. 4 méter hosszú), a tűzifát pedig méterbe vagy ölbe, a gallyfát kopkába rakják. A rakások egy-egy számot kaptak. Az elnök egy füzetbe vagy papírra felírta, hogy az egyes számokhoz tartozó fa hol található, s azt, hogy ölfa vagy gallyfa. Ezután az elnök lakásán elkészítették a nyilakat. Papírcetlikre annyi számot írtak fel, ahány erdőjog volt a faluban. Pl. Regécen 131 és fél erdőjog volt, így 131 és fél nyilat csináltak, beletették egy kalapba vagy nagyobb edénybe, és a tagság nyílhúzással választotta ki a részesedését. Ma már nincs nyílhúzás. 26. TAGÄNYI Károly az erdőbirtoklás jogszokás fejlődése utolsó stádiumának tartja, amikor már nem erdőterületet osztanak az erdőjog fejében, hanem csak fát. TAGÁNYI Károly 1896.

1. VIII. 1. Zala megyében is az erdőjog arányában részesedtek a fából és vették ki részüket az erdő felújításából. HEGYI Imre 1975. 502. 48