Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Petercsák Tivadar: Az erdő szerepe a Zempléni-hegyvidék népének életében

fölé emelkedő hegyeken a gyertyános-bükkös (Melitti-Fagetum) öv, utána pedig a magashegyi bükkös (Aconito Fagetum) is megjelenik. A hűvösebb északi oldalakon a gyertyánosok és a bükkösök sokkal alacsonyabbra ereszkednek, s nagyobb területeket foglalnak el. A sziklás tetőkön és lejtőkön előfordul a hárs (Tilia platyphylla és Tilia cordata), a magaskőris (Fraxinus excelsior) és a juharok (Acer campestre és Acer tataricum).

2 A fenyőfa ritka területünkön és főleg újabb telepítésű. A vizsgált falvak határának faállományáról nem állnak rendelkezésre statisztikai adatok. Az egész Zempléni-hegységet vizsgálva 90,2% természetes erdő, s 9,8% származék-és kultúrerdő. A természetes erdőkből 22,6% bükkös, 39,1% gyertyán és kocsány talán tölgyes-bükkös, gyertyános kocsánytalan tölgyes, a többi cserjés tölgyes. A kultúrerdők állományából 4,5% lucfenyő, 2,0% erdeifenyő, 0,8% feketefenyő és 2,5% gyertyán. A jelenlegi zempléni erdők faállománya fiatal: 35%^a 1-20, 32%-a 21-40, 20%-a 41-60, 6%-a 61-80 éves és csupán 7%-a 80 évesnél idősebb.

3 Az erdő élelmet, tüzelőt, munkalehetőséget, az irtással szántóföldet, a mezőgazdasági és háztartási eszközökhöz alapanyagot, a háziállatoknak legelőt és takarmányt biztosított, de a 19. század közepéig fából épültek a lakóházak és melléképületek is.

4 Falvaink jó része irtványokon települt, s az erdők földművelés számára történő irtása még századunkban is előfordult. Az egykori irtásokra utalnak a szinte minden falu határában előforduló gyakori Ortás, Csonkás dűlőnevek.

5 A Zempléni-hegyvidék népének közvetlen szükségletét elégítették ki a vadon termő növények, melyek szerepéről Ujváry Z. írt tanulmányt.

6 A paraszti táplálkozásban és gyógyításban még ma is jelentős helye van a gombáknak, vadgyümölcsöknek, gyógynövényeknek, korábban még inkább nélkülözhetetlenek voltak. A Hernád-völgy és a Hegyalja piacaira hordva fontos pénzkereseti forrásnak is számítottak.

7 Csak jelezzük az erdei tisztásoknak, legelőknek és a makkos erdőknek az állattartásban betöltött szerepét, hiszen a kérdéssel külön tanulmány foglalkozik a kötetben. Az erdei vadállatok elejtésének sok módszerét ismerte a hegyvidék népe. A Kárpátokból lehúzódó farkasokat vermekkel igyekeztek elejteni. Leggyakoribb nyúlfogási mód az állat csapására helyezett, fához kötött dróthurok volt. Télen hurkot vetettek a rókának, őznek is. A Hutákban lehajlított és lecövekelt karvastagságú fára kötötték a hurkot, amely a levegőbe rántotta a hurokra került állatot. Vaddisznóra talpas csapdákkal vadásztak. Gyerekek, erdei munkások madarakat is fogtak hurokkal, s rendszerint nyárson megsütve fogyasztották.

8 A továbbiakban az erdő szerepét és jelentőségét egyik hasznára, a fára koncentrálva kívánjuk bemutatni. 2. TUBA Zoltán 1978. 48-53. 3. BOROS László 1978. 117. 4. Vö.: SZABADFALVI József 1962-63. 119.; SZABADFALVI József 1978. 83.; IKVAI Nándor 1967. 27. 5. L. részletesebben: IKVAI Nándor 1967. 6. ÜJVÄRY Zoltán 1957. 231-244. 7. SZABADFALVI József 1962-63. 119.; ifj. BARTA János 1977. 85. 8. SZABADFALVI József 1978. 88. 44