Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Ikvai Nándor: A földművelés jellemzői a Zempléni-hegységben

A gyümölcsösök hasznát két forrásból merítik. Kiemelkedő jelentőségű a hegyi falvak táplálkozásában és gazdálkodásában az erdei- és a legelőkön levő hagyásfák vadgyümölcsének rendszeres gyűjtése. Ez főleg körte, alma, szilva, ringló; de sok vadcseresznye, kökény áfonya, som is stb. Ha bő a termés és volt aki összegyűjtse, szekereztek is vele, s gabonáért cserélték az Alföldön, ősszel, a mezőről hazafelé igyekvő asszonyok mindig tele ponyussal tértek meg a házhoz, ahol az ereszaljába, a kamrasarokba, üres teknőkbe, kosarakba gyűjtötték a gyümölcsöt. Télire — cikkekre vagdalva — aszalták a körtét, szilvát a napon, vagy kenyérsütés után a kemencében. Ugyanígy hasznosították, értékesítették a ház körül termett szelídgyümölcsöt is. A ház körüli gyümölcsöskertek nem voltak rendezettek, a fák nem képeztek sorokat. Ha a nagy sűrűség miatt gyengült a termés, akkor a legkevésbé értékes fát ritkították meg, vagy vágták ki. A fák gondozása az időnkénti nyesegetésből, ritkításból állott. Ez a munka is csak a rosszul termő, elburjánzott részekre korlátozódott és nem rendszeresen az egész kertre. A házikertekben sok régi almafa (pogácsa-, húzós, lánycsöcsü alma), vagy 15 fajta körte, 8—10 fajta szilva és ringló, kevesebb cseresznye található.

55 Barack nagyon ritka. Dió több, mandula ritka. Mogyoró a házikertek mesgyéjén, végén előfordul; annál többet szednek (gyűjtenek) viszont az erdőkben. Az erdei gyűjtögetésnél a gombászat mellett jelentős mennyiségű gyümölcsöt takarítanak be a vadon termő szamóca és földiszeder tövekről. Éréskor vödörszám hordják haza a termést. • KÖVETKEZTETÉSEK Az utolsó száz esztendő földművelő gazdálkodásának jellegzetességeit vizsgálva megállapítható, hogy a jelenleg a hegység területén művelt szántók, rétek mintegy fele tartozott csupán a telki állományhoz, míg a többi irtásból származott. Az irtásnak két nagyobb hulláma volt (XVII. sz. eleje és a XIX. sz. eleje). A kétnyomásos gazdálkodás írásos emlékét, a háromnyomásnak a feketeugaros változatát, illetve a hármas vetéskényszer formáját rögzíthettük. A művelési módok, eszközkészlet a gazdag irodalommal rendelkező kárpáti kultúra területéhez csatolja a tájat. Alföldi hatás kevés és gyenge (a henger, a Hegyalja kapái, a tarlógereblye stb.). Tipikusan hegyvidéki sajátosságként tartjuk számon az állványos takarmányszárítást, az asszonyok földművelésen belüli szerepét (háton való trágyahordás, sarlós aratás, erdei gyűjtögetés, gyümölcsszedés), a szerszámok közül a gereblyés aratókaszát, a rövid nyelű szórólapátot, szénavillákat, rudasboglyát, csűrben való szórást, a szekereket stb. A tájon belüli fejlődés hármas gyűrűjét figyelhetjük meg: 1. A Hernád menti nagyhatárú falvak, s a Hegyköz sík területű falvainak intenzív szántó- és szőlőtermesztése; 2. a szélesebb völgyek falvainak rét-, szántó- és legelőgazdálkodása, erdőmunkával kevert gazdálkodása; 3. a hegység belsejében az állattartó-, gyűjtögető-, erdőmunka és más mellékfoglalkozások mellett csekély földműveléssel foglalkozó falvak. 55. Vö. BALASSA Iván 1964. 10.; UJVÁRY Zoltán 1957.; SZIGETI Jolán 1958. 38