Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Bartha Elek: A szentelmények szerepe Komlóska néphagyományában

fölvágják. Arra törekednek, hogy ebédkor és lehetőleg vacsorára is minden szentelt legyen, mivel szigorúan veszik, hogy aznap csak a szentelt ételből lehet fogyasztani. Kivételképpen találkoztunk ezzel ellentétes felfogással is, amely szerint az első napon még nem szabad szenteltet enni, de erről a komlóskaiak többségének nincs tudomása. A szentelnivaló ételeket (pászkát) régebben nagy kosárba rakták, amit abroszba kötve vittek az asszonyok a hátukon. Újabban egy kisebb kézikosárban viszik a pászkát, amit pászkaterítővel takarnak le. Ezt a terítőt csak erre az alkalomra használják, s régebben sajátos díszítéssel is el volt látva. A kosarakat jó időben a templomkertben rakják le. A szentmise alatt majdnem minden családból marad kinn valaki, aki vigyáz az ételekre. A pap a pénztárossal a szentmise után jár körbe és szenteli meg a. pászkát. A szertartás után nem állnak meg az emberek beszélgetni mint máskor, mindenki siet haza, mert aki hamarabb hazaér, annak több szerencsét jósolnak, s a munkában is gyorsabb lesz. A pap saját ételét a parókián szenteli meg az egyháztanács tagjainak jelenlétében, akik szintén nem időznek el ilyenkor nála. Amikor a család hazaér a szentmiséről, az asszony lép be először a házba a pászkával. A belépéskor mondott „Krisztus föltámadt!" köszöntésére a mögötte jövő válaszol: „Valóban föltámadt!" A közös ima után az elsőként elfogyasztott ételekről megoszlanak a vélemények. Van, aki a bort issza meg először, mások a tojást fogyasztják el. Néhányan először a tormából esznek, annak emlékezetére, hogy „Krisztust is tormával meg ecettel itatták". A tojást a legtöbb helyen annyifelé vágják, amennyieri az étkezésnél jelen vannak, mert „ez őrzi meg a békés életet", „hogy összetartson a család". Ezzel kapcsolatos az a hit is, hogy az együtt fogyasztott tojás hazavezérli az erdőben eltévedt családtagot. Szintén a családi összetartást kívánja erősíteni, hogy aznap nem mennek vendégségbe, az egész család együtt ebédel. Ennek az együttlétnek különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak. A szentelt ételekből rendszerint a következő napokra is marad, amit fokozatosan elfogyasztanak. Többen hagynak belőle valamennyit a húsvét utáni első vasárnapra is. A szentelt ételek morzsáját és a tojáshéjat — némelyek csak ez utóbbit — kiszórják az udvarra vagy a kiskertbe, „ahol nem taposódik". Hitük szerint kis fehér virág: morzsika, marunka nő belőle a következő évben, amely egész nyáron virít. Ebből a virágból azután gyakran visznek a templom oltárára is. A többi ételmaradékot, a csontokat tűzbe vetik, de minden elhárító szándék nélkül, pusztán a szenteltet óvják meg a szemétre kerüléstől. A szántóföldek, a határ megáldására a görög katolikusoknál április 23-án, György nagyvértanú napján kerül sor, vagy az utána következő vasárnapon. Az országban a legtöbb helyen — a római katolikusoknál is, ahol a szentelés Márk napjára esik — már csak a templomban végzikel ezt a szertartást, Komlóskán nagy precesszióval vonulnak ilyenkor valamelyik közeli búzatáblához. Az idősebbek emlékezete szerint régebben nem búzát, de gabonát (zerno) szenteltek. A búzaszentelésnek a hivatalos mozzanatokon kívül ritka népi liturgikus megnyilvánulásai is vannak. A szentmise után a templomból a zászlókkal énekelve vonulnak ki a mezőre. A határ megszentelése után a pap egy külön erre a célra sütött proszforát négyfelé vág, majd átnyújtja a gondnoknak. A gondnok mindegyik darabkát fehér papírba csomagolja 315