Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Bartha Elek: A szentelmények szerepe Komlóska néphagyományában

majd a négy égtáj irányában a földbe helyezi. Ilyen módon a szentelttel való közvetlen érintkezés után teljesedik be a földek megszentelése a helyi elképzelés szerint. A papírba csomagolás meg éppen a szenteltet óvja meg a közvetlen beszennyeződéstől. A szentelés után mindenki tép magának néhány szál búzát. Régebben a férfiak a kalapjuk mellé tűzték, az asszonyok imakönyvükbe tették, s a templomi zászlókra és a keresztre koszorút fontak belőle. Tettek belőle a szarvasmarha takarmányába is, s még ma is előfordul, hogy a tisztesfű főzetébe is raknak egy-két szálat, amit a tehénnek készítenek. A szentelt búza felhasználása mágikus és egyéb célokra mára már jóformán teljesen megszűnt, csupán az idősebb asszonyok imakönyvéből nem hiányzik még a pár szál elszáradt szentelt búza. A falu életében betöltött szerepe és a liturgikus rokonság révén igen hasonlít a római katolikusok úrnapi virágjához a tisztesfű (cistec), amit Keresztelő Szent János születése napján, június 24-én szentelnek. A szentelés nincs összefüggésben az ünneppel az időpont egyezésén kívül. A tisztesfű használata Komlóskán általános és igen széles körű, a szenteltvíz mellett ez a legnépszerűbb szentelmény, holott más falvakban már egyáltalán nem szentelik. A tisztesfű nem egy növényfajta, 5-8 féle vadvirágot gyűjtenek egybe. Bár sokan gyűjtik rendszeresen évről évre, csak keveset tudnak megnevezni a tisztesfüvet alkotó növények, virágok közül. Legfontosabb közülük maga a tisztesfű (öistec) amelyről a szentelmény kapta népi elnevezését. Van még benne százezerjöfű, amely a néphit szerint minden betegségre használ, sárga virág (íolte kvitja), amit sárgaságra, nadoínik, amit fejfájásra tartanak hasznosnak. Több más, meg nem nevezett virág között búzavirágot is tesznek a tisztesfűbe. A tisztesfüvet az ünnepi misén a padsorok közé rakják szalaggal átkötve, akárcsak a gyertyát. A pap a padsorok között végighaladva áldja meg őket, s hinti meg szenteltvízzel. A tisztesfű legfőbb felhasználási területe a gyógyítás. Teáját isszák álmatlanság, fejfájás ellen, főzetében beteg gyermeket fürösztenek, de öntenek belőle a gyermek első fürdővizébe is. A jószágnak is szívesen adják; a frissen ellett tehenet itatják meg vele s kap belőle a beteg szarvasmarha, ritkábban a sertés is. Gőzével fejfájáskor inhalálnak, használják köszvényre, de a tehén tőgyét is ezzel gőzölik, ha begyullad. Tisztesfüvet helyeznek ezenkívül minden halott mellé a koporsóba. Nem évenként ismétlődő időpontban történik, s nem is dologi jellegű szentelmény a sírkő, a kereszt és a templom megáldása, fölszentelése. Az utóbbi kettő más természetű, így most nem térhetünk ki rá részletesebben, csak a sírkőmegáldást említjük. Az új sírkő felállítása után a szentmiséről a temetőbe vonulnak, akiket a szentelésre előre meghívtak. A zászlókat a halott rokonai, barátai viszik. Miután a processzió a szertartás végeztével visszatért a templomba, a sírkövet állíttató családhoz mennek, ahol nagy vendégséget tartanak. A házigazdák a vendégekkel pannichidát végeznek a pap részvétele nélkül, utána halottas énekeket énekelnek. Szintén szentelménynek tekinthető, s akként is alkalmazzák a proszforát. A proszfora a görög katolikusok nem konszekrált misekenyere, amelyet mirováláskor osztanak szét a híveknek a szentmise végén. A proszforából (proszkurka) általában több darabot is vesznek, többen félmarékkal is. Néhányat ott helyben megesznek, a többit 316