Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Diószagi Zsuzsa–Barna Gábor: Komlóskai mondák

A gazdag halottkultuszból, a halottakról, lelkekről szóló képzetekből mondai megformálást az öngyilkos szelleme, a mamula köré kapcsolódó történetek mutatnak, valamint az éjszakánként miséző pap alakjáról élő képzetek (33.). Ez a tipikusan szláv elem megtalálható az ukrán, a szlovák és a bolgár néphitben is. A komlóskai hiedelemmondák gyakran emlegetett mamula alakjának etimológiája ismeretlen. A történetekben láthatatlan, csak hangjával az útonjárókat félrecsaló lényként említik (34—37.). Részben kapcsolódik a halottkultuszhoz a szellemekről (strasko) szóló képzet, illetve ennek különböző mondai megformálása. A strasko szó semleges nemű, ami arra utal, hogy a szóban forgó szellemalak lehet egyaránt férfi és nő is. A szellemek legtöbbször állat alakot öltenek, s megjelenhetnek nyúl (zajac), macska (macka), vaddisznó (kában), bika (buják), liba (gus) és fehér kutya (pes) képében (38.). Megjelenésük egyrészt halálesetet jelezhet, másrészt pedig elhaltak lelkei jöhetnek vissza a felsorolt szellemalakokban. Jelentkezésükkor passzívak. A bennük való hit, a tőlük való félelem azonban még napjainkban is eléggé intenzív. Mindenesetre a hiedelemtartalom módosulását jelzi, hogy az állat alakban megjelenő strá$ko-t gyakorta az ugyancsak állatalakot ölthető boszorkánnyal keverik össze. Itt már a két képzet kontaminálódásáról beszélhetünk. Figyelemre méltó vonása a komlóskai mondahagyománynak, hogy benne jó néhány általánosan ismert téma nem fordul elő. így itt hiába keresünk táltos, pásztor- és kocsismondákat, ismeretlenek a garabonciásról, lidércről, küldöttfarkasról stb. szóló történetek. Kincsmondája sincs Komlóskának, csak a történeti mondákba ágyazottan. Megtalálható Komlóskán a hiedelmek nora nevű természetfeletti alakja, szellemszerű lény, amely a gyermekek mellét szopja (nora sopi=nora szopja). A hiedelem azonban erősen töredékes, mondai megformáltságot a hagyomány e része nem mutat. III. A komlóskai mondák formai sajátossága. A komlóskai mondák stílusa általában tömör, egyszerű, azok, amelyek mesei elemeket is tartalmaznak, bonyolultabb stílusúak. A monda a mesével szemben nem mulattatni akar, hanem valami különleges eseményt közöl olyan formában, hogy abból a hallgató tanulhasson. Jellemző a mondákra - s egyáltalán a komlóskai előadó stílusra — a dramatikus előadásmód, a párbeszéd. Ezáltal a monda élményszerű lesz, hatása is növekszik. A jó előadó a történet elmondása közben újra átéli az-eseményt. Gesztikulál, különösen intonál, azaz a párbeszéd érzékeltetésére törekszik. Ha úgy látja, hogy a hallgatók számára a történet nem egészen érthető, be is mutatja, dramatizálja az elmondottakat.

14 A mondáknak nincsenek olyan kezdő és záró formulái, mint a mesének. Leggyakrabban a hely és az idő pontos megjelölésével kezdődik a történet. Pl. „Pontosan 1928ban történt, amikor az onokabátyám született, a Jani bácsinak a lánya szült." — „A legelőrül jöttünk haza, ilyen este, hát itt a falu végén, ahogy a csorda ereszkedik le. Hát az ilyen javadalmi erdő volt és volt ott az alsó részről egy olyan ritkás erdő, ahul gyepes volt és kaszáló." A hármas, hetes, tizenkettes szám gyakori ismétlődése mesei elemek átvételére utal. Pl. „Régen tizenkét asszony sarlózta a búzát és nekik mondta egy ember, hogy nem hisz a boszorkányokban . . ." 14. Ilyen előadói tulajdonságokkal rendelkezett egyik kiváló informátorunk: Varga János. 287