Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Ikvai Nándor: A földművelés jellemzői a Zempléni-hegységben

142 települése közül már csak tízben volt kétnyomásos művelés, a többiben háromnyomásos gazdálkodás folyt. Területünkről Baskón, Árkán és Mikóházán volt kétnyomásos művelés.

9 A háromnyomásos gazdálkodás ugar nélküli formája néhány faluban egészen a szövetkezetek megalakulásáig megmaradt, mint vetéskényszer (őszi, tavaszi, kapástakarmány). A legeltetett gazos ugart a nyomásban a fejlettebb falvakban a múlt század végén, másutt a századforduló után váltotta fel a fekete ugar, majd a két háborút követően a hármas vetésforgó. Az irtásföldeken parlagolásos szabad gazdálkodás folyt, amikor időnként megműveletlenül hagyták a földeket. Néhány faluban, ahol irtványok voltak csak, nyomás nélküli szabad gazdálkodás folyt (Mogyoróska, Háromhuta, Hollóháza, Nagybózsva, Kishuta, Nagyhuta, Alsóregmec, Széphalom).

10 Ugyancsak nyomáson kívül estek mindenütt az úgynevezett szabad, vagy mellékföldek, mint a kenderföld, káposztáskertek. A nagyhatárú községekben .. . „az előbbi időben általánosan folytatott háromnyomású ún. parasztgazdászat helyett többen kísérelték meg birtokukat 4, 5, 6, 7, s több nyomásra osztani, s azt váltógazdaság elve szerint kezelni."

11 A talajerőpótlásról több irodalmi adat szól. A nagyhatárú falvakban már a XVIII. századtól elterjedt a trágyázás. A juhokkal való kosarazás is ismert a területen, a kosarat 10—20 naponként más helyen állították fel.

12 A partos hegyoldalakra háton, ponyusban hordták fel az asszonyok a trágyát, főleg a szlovák falvakban. A tarlóra, vagy tavaszivető alá ganajoztak. A nagygazdák télen a föld végére szarvasba hordták ki a trágyát és tavasszal teregették szét. A földművelő munka eredményességét a zord időjárás, a silány talaj, a víz romboló hatása is nagymértékben rontotta. Mindezek figyelembevételével a lakosság a leginkább célravezető módokat igyekezett megtalálni a terméseredmények növelése érdekében. A meredek oldalakat lépcsősen (grádicsosan) művelték, amelyek között füves sáv védte a talajt a víz pusztító, lemosó hatásától. Ugyanez a füves sáv másutt is megtalálható mint határjel. Ilyen szőrösmesgye választotta el a tulajdonosok földjeit is egymástól. Az eke által kiforgatott köveket a föld végére csomóba, vagy az utakra hordták. A földet a meredek partokon (szőlőkben) órtókával, illetve kétágúval törték fel. A háborúk alatt, fogat hiányában a partokon (Hutákban) ásóztak is gabona alá. Az ún. háromrészes kerülő faeke emlékét Árkán és Vitányban még sikerült megtalálni. Ezt az aszimmetrikus vasú ekét Árkán turkának nevezték.

13

Korponay ezt az ekét Abaújra vonatkozóan így jellemzi: .. . „szánakozást érdemlő ekéikkel csakis a föld felületét túrják fel."

14 Afélfaekék szinte napjainkig fennmaradtak. Mindkét földművelés-monográfia közöl ezekről fényképet és leírást, bőséges terminológiával. Ezeket vagy kisüzemek (Homonna), vagy ügyes kovácsmesterek készítették. A farészeket mindenki saját magának faragta vagy ismerősök készítették el egymásnak. A közeli földekre V alakú 9. BALASSA Iván 1964. 33. 10. BALASSA Iván 1964. 34.; IKVAI Nándor 1967. 41. 11. KORPONAY János 1866-70. 320. 12. FÉNYES Elek 1837. III. 10.; BALASSA Iván 1964. 49.; IKVAI Nándor 1967. 44-45. 13. BALASSA Iván 1964. 54.; IKVAI Nándor 1967. 50. 14. KORPONAY János 1866-70. 362. • 27