Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Hoppál Mihály: Népi gyógyítás

tulajdonságait használták fel gyógyítási célokra s nem tulajdonítottak semmiféle mágikus erőt a folyadéknak. (Nem mond ellent ennek a megállapításnak az egyetlen baskói adat sem, amely szerint szárazság esetén a kisgyermeket tejben kell füröszteni, hiszen a fürösztés motívum lehet ebben a szokásban a leglényegesebb elem.) Vágott sebre vajas kenyeret, hozzá székfűvirágot tettek (Baskó, Hernádszentandrás, Mogyoróska). Fülnyilalláskor melegített szentelt vajat eresztettek a fülbe (Mogyoróska). Viszkető kiütésre a Szent Antal füvét vajban megpirították és azzal kenegették. A vaj e néhány felhasználásából kitűnik, hogy inkább mint a gyógyító hatású elemek hordozója, közege kap szerepet, mágikus szerepe nincs. A szalonna szintén puhítja a sebes lábat (Mogyoróska), töviskszúrásra, kisebb vágott sebekre tették, esetleg pálinkában is megáztatták (Fony, Füzérkomlós, Kisbózsva, Regéc). Kereszt alakban dörzsölték meg a tyúksegget és aztán az ereszcsorgásba elásták. Megfigyelhető, hogy a bőrkeményedésnek számító szemölcs gyógyításakor alkalmazott mágikus elemek sorába a népi hagyomány hasznosnak vélte közbeiktatni egy tényleges hatáson alapuló cselekedetet is. A szappan, mint a keverékek egyik alkotórésze, leggyakrabban a kilisre használatos. Keverik zsírral, sóval, tejfeles pehellyel, liszttel (Mogyoróska, Regéc, Pányok, Abaújszántó). Abaújszántón azonkívül hidegleléskor szappanos vizet ajánlanak, hogy azt igyon a beteg. Már korábban is szólhattunk volna arról, hogy adatainkban megfigyelhető a népi gyógyító gyakorlat egyik sajátsága, hogy igen jó érzékkel állapítja meg, mely betegségek állnak bizonyos mértékig lelki befolyásolás alatt - különösen a betegség kezdetén -, és az ilyenfajta betegségek egyik gyógymódjaként erős undort keltő szereket ajánlanak, azoktól várnak javulást, s nem minden eredmény nélkül. Növényből készítik, de felhasználása miatt itt teszünk említést a napraforgóból készített olajról. Égésre vagy sütésre kenik vagy egy rongyot átitatnak vele s azt teszik a sebre. Érdekes, hogy egybehangzó adataink közül egy sem említi, hogy a forró gőz által okozott égési sebre is alkalmazták volna, csak tűz vagy tüzes tárgy érintésekor keletkezett sebek kezelésére használták. Az adatközlők egy része arra is utalt, hogy csak újabban használták a gyakoribb és általuk réginek mondott édes tejbe mártott ruha mellett, talán azért, mert ez utóbbi könnyebben és gyorsabban elkészíthető volt. Hasonlóan az olvasztott vajhoz a langyos olajat is beöntötték néha a fájós fülbe (Vizsoly). Kockáztassuk meg a feltevést: talán e két anyag hasonlósága, színe a beteg fül váladékához, adta a gondolatot a népi gyógyítóknak, hogy a hasonlót hasonlóval próbálja gyógyítani — az ilyen gondolkozás nem idegen a nép szemléletétől. Állati tartozék a pókhaló is. Az általunk vizsgált terület nyugati részén mindenütt alkalmazták a frissen vágott sebekre. Egyik adatközlő még azt is megjegyezte, hogy bár sokszor látta, amint használták az öregek, gyermekkorában mégsem kaptak mérgezést soha tőle (Cekeháza). Talán az magyarázhatja elterjedtségét, hogy valóban jó tapasztalatokkal rendelkezhettek hatásáról és feltehetően az is, hogy mivel mindenütt kéznél volt, azonnal alkalmazásra kerülhetett. Egy vastag pókhálóréteg különben légmentesen elzárja a frissen vágott sebet a levegőből származó kórokozók elől, s ez az orvosi vélemény szerint a lehető leghasznosabb védekezés a seb gennyedése ellen. 248