Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Szabó László: Család és rokonság a Zempléni-hegyvidék középső részén

A nemzetség, a had, illetve a szer, mint nagyobb rokonsági intézmény tehát hiányzik. A kiscsaládokat így a legközvetlenebb rokoni szálak (szülői-gyermeki, testvéri-sógori) tartották csupán össze, s az összefogó intézmények hiánya miatt a távolabbi rokonsági szálak mind horizontális, mind vertikális irányban gyengékké váltak, olykor elszakadtak. A kiscsalád így építőkövévé válik a közösségnek, s hozzá csupán néhány család kapcsolódik még a közvetlen rokonok első íze, s kívülük nagyon erősen a szinte rokonokkal azonosnak számító keresztkomák és szomszédok. Minthogy a keresztkomák is leggyakrabban a szomszédok közül kerülnek ki, a vérségi alapú együttműködés, a különböző akcióközösségek szomszédságivá, területi meghatározottságúvá válnak. Előbb fordulnak a szomszédhoz, a közelben lakó komához bármiért, mint a rokonhoz, hacsak nem lakik az is a közelben. A vélemény az, hogy „a jó szomszéd, koma még a testvérnél is előrébb való". Valamennyi társasmunkára a lokalitás nyomta rá a bélyegét az abaúji falvakban, olyannyira, hogy még a differenciáltabb társadalmú Boldogkőváralján, Hernádcécén és Fonyban is csak a két világháború között kezdte keresztezni ezt az elvet a vagyoni rétegzettségből fakadó társadalmi elv és gyakorlat.

24 A munkaszervezetre még hatott a társadalmi differenciáltság a XX. században, ám a társas összejövetelek, szórakozási alkalmak, a különböző családi ünnepek megőrizték korábbi jellegüket. Lakodalmakban, keresztelőkön, temetésen, húsvéti és karácsonyi ünnepeken, disznóöléseken a szomszédoknak, műrokonoknak előkelő szerep jutott, s a távolabbi rokonoknál (második-harmadik íz) fontosabb feladat hárult rájuk. Jóllehet a disznóölés és disznótor országosan a család közös munka- és összejöveteli alkalma, s itt is elsősorban a közvetlen családot fogja egybe - a szomszédnak, komának mégis része van benne. Mindebből következik, hogy az egy végen lakókat, egyvégesieket szoros szálak kötik össze, forrasztják egybe, s az együttműködő családoknak úgyszólván nincsenek egymás előtt titkaik. Ezt a kapcsolatot csak ritkán zavarhatja meg valami. Úgy tartják szomszéddal, nem rokonnal még tartósabb a barátság: egy életre szól. A rokonok között ellentétet szülhet az örökség, az osztozkodás és aláássa egy idő után a jó viszonyt. Az idegenek nem keverednek emiatt perbe és tartósabb,jobb a kapcsolatuk. Az így kialakított rokoni-baráti-műrokoni együtteseket mindenki fel tudja sorolni a faluban, tudja ki-kivel tart kapcsolatot, s már bizonyos munkáknál (építkezés, hordás, kaszálás) eszerint történik a felkérés, munkaszervezés is. Árkán 1960-ban mintegy 20 ilyen családegyüttest írtam össze az akkor 298 főt számláló faluban. Ezeknek az együtteseknek nincsen neve, határozott formája, csupán a napi tevékenység köti őket össze, s erősíti minduntalan jó kapcsolataikat, csiszolja össze érdekeiket és tevékenységüket. A többszörös keresztkomává válás, családi alkalmakban való részvétel pedig annyira egységbe fogja őket, hogy a fiatalabb generációk szinte testvérként élnek, étkeznek egymásnál, gondoskodnak róluk a szülők, mikor ki ér rá jobban, kinek a munkája engedi. A hazahozott málnából, mogyoróból, gombából, az orvul elejtett vadból, a vasárnapra sütött süteményből vagy kelt tésztából a szomszéd gyermekek ugyanúgy kapnak, a komák és szomszédok ugyanúgy részesülnek, mint a testvérek, szülők. Szinte olyan erős kapcsolatok ezek, mintha egy hadnak vagy nemzetségnek a tagjai lennének. Mégis egy24. SZABÓ László 1965. 136., 139., 155-166. 172