Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Nemcsik Pál: Ózd környéki ipari munkásság a mezőgazdaságban

egészkezes 2 q búzát kapott. A többi természetbeni juttatást (szalonna, liszt, bab, mák, stb.) summáskodása alatt felélte. A természetbeni járandóság kifizetésének általánosan elfogadott módja az volt, hogy a félidő letelte után (július végén) a summásgazda hazautazott és gondoskodott a munkabér felének kiszolgáltatásáról. „1929-ben Egercsehiben vettem meg a búzát gróf Beniczky-től.

36 Anádasdi summások részére ezt a búzát a járdánházi, az apátfalvi, vagy a bükkszenterzsébeti malomban szolgáltatták ki. A búza ára ekkor 20 pengő volt mázsánként. 1930-ban Borsodnádasdon vásároltam meg a félkommenciót, vitéz Kovács Birkás Vencel gazdától, ő úgy jutott sok gabonához, hogy cséplőgépe volt, és a géprészt eladta." A következő három hónap leteltével a másik fél-kommenciót már pénzben fizették ki a summásoknak. Ebben az esetben 90, ill. 120 pengő járt a summásnak. így nem kellett visszaútban a terménnyel bajlódniuk. A természetbeni járandóság és készpénz fizetés arra volt elegendő, hogy a család megélhetését biztosítsa. Sokszor még ki sem tartott, mert a régi csak ritka esetben érte meg az újat. A fizetés tekintetében is eltért a summásgazda a többiektől. A summásgazda a cselédházaknál lakott családjával együtt. Mivel a felesége a konyhán szakácsnő volt, a summásgazda előjogai közé tartozott némi állattartás is. Ez helyenként és alkalmanként változott. A summásgazda által nevelt két disznó néha okot adott a summásoknak a civakodásra, különösen akkor, ha húsban nélkülöztek. A summásgazda terményjárandósága is magasabb volt a többiekénél. A summások kommencióját végsősoron az határozta meg, hogy miképpen alakult a gazdasági helyzet. A búza árának emelkedése vagy csökkenése módosíthatta egyik évről a másikra a természetbeni és a pénzbeni járandóság arányát. A munkaadó gazdasági tapasztalatain és érzékén múlott, hogy milyen szerződést ajánlott fel az idénymunkásoknak. 7.2. A fizetés 1969-ben. A hetvenes évek „summásai" közül igen sok akad olyan, aki naponta képes 1 q búzát, vagy kukoricát szerezni. Igaz, hogy nem ez az átlag. Bakos Kálmán brigádja azonban minden alkalommal eléri a szűk kéthetes munkaidő alatt a 12 q terményt. Amiért az egészkezes hat hónapot dolgozott, azért a mostaniak két hetet teljesítenek. Ez csak úgy képzelhető el, hogy a mezőgazdaság gépesítésén és kemizálásán keresztül óriási mértékben megnőtt a munka termelékenysége. A női munkaerő a gyümölcsösökben végzett munkáért általában 12 Ft-os órabért kap, így keresete a 120-150 Ft körül mozog naponként. Ha terményben fizetik a női munkaerőt, naponta 0,5 q ten/iényt kapnak az ellátáson felül. Mind a férfi, mind a női munkaerő a lehetőséghez mérten igyekszik munkabérét terményben kiváltani. Ennek okát a későbbiekben elemezzük. 8. A személyi felszerelés „Édesanyám, ha bemegy a szobába, Feltekint a sok szép vasalt szoknyára, Édesanyám, minek az a sok vasalt szoknya, Ha a lánya hervad a répasorbaY " (summásdal) 8.1. A felszerelés 1929-ben. A harmincas évek summásai a lehető legkevesebb holmival indultak el a féléves munkára. A kuffer és a katonaláda elegendő volt a személyi felszerelésük elhelyezésére. Szoknyát, blúzt, berliner kendőt vittek magukkal a lányok és az asszonyok, s többnyire mezítláb mentek. Cipőjük nem volt, s ha volt is, azt inkább ősszel és télen hordták itthon. Ingben és kisszoknyában háltak. A néhány ruhadarabot 76