Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Nemcsik Pál: Ózd környéki ipari munkásság a mezőgazdaságban

6. A szórakozás „Jaj de jó a summáslánynak, nincsen semmire se gondja, Intéző úr a parancsot mindennap kiadja, Matyi, te elmégy szántani, Bálint boronálni, Te meg Viktor itthon maradsz, a lányoknak citerázni." (summásdal) 6.1. A szórakozás 1929-ben. A tanulmány egyes fejezeteit bevezető, mottóként választott summásdalok a bizonyságai annak, hogy a summásélet kimeríthetetlenül gazdag a folklóremlékekben. Lehetővé tette ezt az a körülmény, hogy a summáséletbe belekényszerült társadalmi réteg otthoni társadalmi viszonyait tekintve is hagyományőrző volt. Ugyanakkor a summásmunka körülményei is lehetővé, sőt szükségessé tették a közös munka és szabadidő közös eltöltésének kényszere következtében a népművészet egyes ágainak továbbélését, fennmaradását. Faragó Kálmán summásainak életében még állandó volt a munka-közbeni éneklés. Daloltak a munkások hazafelé menet a földről, vacsora után a salenda előtt. Vasárnap pedig, délután és este maguk szervezték meg szórakozásukat énekkel, tánccal, társasjátékkal, s néhány kivételes alkalommal színjátékszerű jelenetekkel (arató- és szüreti bál). Repertoárjuk igen gazdag, számos tanulmány elemzi a summásélet rendjét éppen a zenei folklór emlékei alapján.

31 Mivel a tömegkommunikációs eszközök elterjedésére a harmincas években még nem került sor, így természetesnek és törvényszerűnek látszik a szórakozásnak, a művészeti igény kielégítésének ez az „önkiszolgáló" módja, ahol a summásbanda valamennyi tagja aktív résztvevője az éneknek, táncnak, játéknak. Még egy vonatkozásban kell rámutatni arra, hogy milyen erők működnek közre abban, hogy a folklór ilyen életerős maradt. A kapitalizmus társadalmi viszonyai között osztályellentét választotta el a munkaadót a munkástól, a grófot, intézőt, segédtisztet a summásoktól. Az osztályellentét elégedetlenséget, gyűlöletet szított. Ennek a kifejeződése a zenei folklórban kevésbé volt veszélyes, mint ha ugyanazt a mondanivalót programbeszéd formájában adták volna elő. A dalban megénekelt átok veszített az erejéből, a munkaadók is elnézőbbek voltak ilyen esetben, és nem csináltak ügyet a dologból, ha „ingyenélő urak"-nak titulálták őket, mivel az úrellenes dal hozzátartozott a summások hagyományaihoz. Szólaltassunk meg egy-két adatközlőt a szórakozással kapcsolatban, lássuk, hogyan ragadják meg a lényeget, hogy jellemzik a szórakozás kereteit és tartalmát, a dal, a tánc és a közös játék funkcióját. Mit jelentett az ő számukra mindez a munka során? „Ott szabad volt dalolni éjjel-nappal. Annak örült a főnökség, hajókedve volt a népnek. Akkor tudta, hogy nincs hiba. Ki mit akart, dalolhatott. Az asszonyok jobban tudtak énekelni, a fehér népek jobban össze tudtak fogni, mint a férfiak. A nők leginkább csoportokban dolgoztak, ezért ment nekik jobban a nóta is. Mindig volt olyan, ki ügyesebb nótát fundált ki. Aztán fújták egész nap, ha kitalálta valamelyik."

3 2 „Este, ha volt kedvünk nevetgéltünk, szórakoztunk, játszottunk. De bizony csak vasárnap esett jól a játék, hétköznap fáradtak voltunk. Pünkösdkor májfát állítottak a legények a barakk előtt, azt addig táncoltuk körül vasárnaponként, míg ki nem dűlt. Május elsején még nem kaphattunk szerenádot, mert még a legények nem voltak ismerősök. Más falubeliek voltak, vagy az ottani cselédek. Amikor kiismerték magukat, engedélyt kértek a gróftól, hogy kivághassák a fát. Azt feldíszítettük zsebkendőkkel, kendőkkel. Volt mégis köztünk olyan lány, akinek legjobban szánták. Az fehér kendőt tett rá, mi, a többiek pirosat. A zenekar állt citerából, rossz vederből. Annak két fával ütték az odalát. Egy rossz fazék is volt, azt kanállal 74