Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Nemcsik Pál: A borsodnádasdi kétlaki munkásság életmódjának változása

kalácsot, mi fontónk. Az asszony — úgy, ahogy kisült — kénálta a többit: No, egyetek má' Fáni, maj' jobban lesz nyálatok! Egyetek vadókot is.

21 Gyött oszt a nyáluk, tudtak fonni."

22 A görhe, a vakaró és a cigánybodak

25 mellett gyakran került bele a molnárkalács a gyári asszonyok fedeles kosarába, amelyben a férjüknek vitték az ebédet a lemezgyárba. A 12 órás műszak idején a gyári munkás felesége, vagy idősebb lánya vitte az ebédet a faluból a gyárba. A fedeles kosárban rátó és bádogbögre volt, a tetejére díszes háziszőttes kendőt terítettek. Szívesen vitték az ebédet a gyárba, mert a férj vagy apa baligával várta az ebédhordót, amelyet mindjárt be is váltottak. Ennek fejében kaptak narancsízű üdítő italt. A kétlaki munkáscsalád 1945 után egyre ritkábban fogyasztott molnárkalácsot. Csak kevesen és a maradiak őrzik a hagyományt: „Legjobb vót a molnárkalács, most meg a sok rothadt istenátkát csinálják. Mancsoskodnak a tortákkal, mégis megrohad. Én tőlem el lehet az a sok nyárfa sütemények. Valamikor a kukoricaliszt is jó vót. Ha anyánk megkeverte, az reggelre meghugyozta magát, oszt édesebb lett."

24 A molnárkalács-sütővas készítése és készítői Amint a nádasdi vashengergyárban megkezdődött az Ózdról szállított félkész termékek feldolgozása, a kétlaki munkások is hozzájuthattak a sütővas elkészítéséhez szükséges anyagokhoz (platina és gömbvashulladék). 1880-ban Balaton községből származott kovácsmester sorozatban gyártotta a sütővasakat. Előbb csak a módosabb parasztgazdáknak készítette. Megrendelői sorába a századforduló idején beléptek a kisparasztok és a kétlaki munkások is. Az első vasakat a falu eleinte úgy tartotta számon, mint később az új technikai vívmányokat. A falusi ember az események periodizálásánál sokkal biztosabb támpontnak tekinti az első cséplőgép, varrógép, vagy motorkerékpár megjelenését, mint az iskolában tanult történeti évszámokat. A kovácsmester mellett a gyáriak maguk is hozzáláttak a „kontárkodásához, fuseráláshoz. Különösen a gyári kovácsok és lakatosok. így a sütővasak száma az I. világháborút megelőzőleg közel 300 volt a községben. A tárgy előfordulása sűrűbbnek látszik a régi településeken. A kiköltöző fiatalok a Mocsolyás dűlői bányász lakótelepen nem használják, de kevés vas fordul elő a gyári lakótelepen is. A sütővas előfordulása elég gyakori a Borsodnádasdot övező kétlaki községekben. Amikor az anyagot megszerezték a lemezgyárból, hozzáláttak a vas elkészítéséhez. A vas tíz alkatrészből készült. Két db. 16x20 cm átmérőjű, 10—17 mm vastagságú vaslemezből, amelyekből a két tányér készül. A tányérokat 2—2 csavarral rögzítik a vas két szárához, a két fogóhoz. A fogók hosszúsága 60—80 cm. A fogók nyitására szolgál a fogók kereszteződésénél elhelyezett csavar. A tizedik alkatrész az egyik fogó szárához van rögzítve, és arra szolgál, hogy beleakasztva a másik fogó szárába, sütés közben lehetővé tegye a tányérok összeszorítását. A láncszem neve sparing. A vas teljes súlya 5—6 kg. A vas elkészítésének legnehezebb mozzanata a tányérok díszítése, amelyet még az alkatrészek összeszerelése előtt kell elvégezni. Miután a nyersvasat levágták, lekerekítik, lereszelik a tányér méretének megfelelően, mindkét tányért átfúrják saját készítésű cigányfúróval, majd a tányérok szélét bezengolják

26 hogy szélükön jobban fogjanak. A díszítés céljából a mester előbb puha krétával bemázolja a tányérok belső felületét, majd ceruzával lerajzolja a mintát. A mintarajzolás tükörrel történik, hogy a kalácson pozitív képet adhasson. A minta megrajzolása előre elkészített formavágóval történik. A vésők és a 53