Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)
Kováts György: A diósgyőr-vasgyári munkások élete a felszabadulásig
ma is visszaemlékeznek. A javakat megtermelő vasgyári munkásnak akkor ilyen a becsülete az állami gyár vezetése előtt, egyben kifejezi a gyárfőnök által elegendőnek ítélt életszínvonalat is. A diósgyőrvasgyári munkásélet gondjai valamit csökkennek, amikor a vasiparban az évek óta tartó stagnálás enyhül, egyre több a megrendelés, melyek teljesítéséhez 1909-ben új blokkhengersor épül, majd a rezerváló hengersor, 1911-ben a kéttonnás elektrokemence kezdi meg a termelést. A pénzügyminiszter az 1913. évi költségvetésben 500 000 koronát tervez a nagyolvasztó előmunkálataira. A Miskolci Esti lap 1913. július 6-án írja: „Rövidesen elkezdik a nagy olvasztókemence építését és ezzel bevonul a vasgyárba a kohászat. Az állam ugyanis Kassa-Hámor közelében egy vasércbányát vásárolt. Onnan fogják a vasércet a vasgyári kohóba szállítani, ahol kiolvasztják ..." Rohamosan fejlődik a gyár, hogy minél jobban kiszolgálja a készülődő világháborút, melyben a munkások által gyártott fegyvereket a munkások ellen fordítják, akik között egyre jobban tért hódít a szabadság eszméje. A világháborút megelőző utolsó, 1914. évi május elseje előtt a Miskolci Esti lap így ír: ,,A holnapi nap világünnep. Ünnepe a munkásság millióinak, akiknek izzó szabadságszeretete szabadságünneppé, az elkövetkezendő idők munkásfelszabadulásának ünnepévé avatta a Vörös Májust. Május elsejét. Holnap az egész országban, minden ipari műhelyben és vállalati gyárban megállnak a gépek és a munkásság milliói népgyűléseken és tüntető felvonulásokon ünneplik meg a munkásünnepet, a Vörös Májust, melyet az emberi jogok kivívásának ünnepévé avatnak." A munkások tömörülése a Jószerencse Dal- és Önképzőkörben A gondokkal, problémákkal teli élet egyre inkább igényli az összetartozást, a közösségi életet. A Jószerencse Dalkör létszáma, amely a századfordulón a működő tagokon kívül 500 főnyi pártolótagsággal és több mint 2000 korona pénzkészléttel rendelkezik, 1914 elején már közel ezer tagot számlál. A világháború kitöréséig hagyományossá váltak a Ládi-erdőben rendezett nagy munkáskirándulások, melyeken az asszonyok és gyermekek ezrei is részt vettek. A férfikar népdalokkal, nótákkal szórakoztatta a tömeget, szépségverseny, virágcsata, díjbirkózás, tűzijáték és más szórakozási lehetőségek próbálták feledtetni a mindennapi gondokat. 1906. március 24-én a dalárda tagja lesz az Országos Munkásdalos Szövetségnek, ugyanez év pünkösdjén a Salgótarjáni Acélárugyár Munkás Olvasó Egyletének Dalárdáját fogadják vendégül a Jószerencse tagjai. Az 1907. október 17-i választmányi ülés határozata alapján létrejön a Jószerencse keretén belül a betegsegélyezési és temetkezési egylet, amely a felszabadulásig működik, amely a tagsági díjakból rendszeres pénzt, segélyt biztosít, betegség és elhalálozás esetén. A munkásegyletnek ez a tevékenysége nagy segítséget jelent a rászorulóknak. A munkásszínjátszók néhány év alatt 25 alkalommal szórakoztatták a diósgyőri vasgyár közönségét. A „Gyimesi vadvirág", „A Charlie nénje", a „Rákóczi", „Az ingyenélők", „A Három Kázmér", „A szökött katona", „A molnár és gyermeke", „Az obsitos" című darabok a Jószerencse színjátszóinak óriási érdeklődéssel kísért bemutatói. A Jószerencse 1906-ban megvásárolta az első kinematográfot, ezzel elindítva a legnépszerűbb szórakozást, a mozit. 1913-ban megnyitják a munkásétteremben az első állandó filmszínházat, ahol november 30-án Zola világhírű regényéből készült filmet, a Germinal-t 2142 látogató tekinti meg. Az ország első nyolcosztályú elemi iskolája a Vasgyárban volt. 1912. augusztus 22-én jelent meg az első hír: „Nyolc osztályú népiskola a Vasgyárban. A diósgyőri vasgyárban szeptembertől kezdve nyolcosztályú elemi iskola nyílik meg. Minthogy a nyolc osztályú iskolát a törvény nem ismeri, ezért a két felső osztály tanfolyam jellegű 39
