Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Vass Tibor: Az ózdi acélgyári munkásság életviszonyai a XX. század első felében

reggel 5 óra után egyes — erre hajlamos emberektől — összeszedték a pálinkás kisüvegeket és a műszak vége előtt már el is fogyasztották a tartalmát. Az italmérés (kantin) — kívül volt — reggel 5 órakor nyitott.

1 7 A dolgozók ivóvízellátása jelentős szervezettséget követelt. A gyáron belül kúttal nem rendelkeztek. A gyáron kívüli jó ivóvizet vállrúdon — mint a japán parasztok —, vagy kézben, favödrökben fiatalkorúak (10—12 éves fiúk), vagy az üzemet tisztogató „söprögető" öregek hordták. A vízhordók és a söprögetők azonos „tisztséget" töltöttek be. Az acélmű üzembehelyezésének időszakában három helyről történt az ivóvíz beszállítása: Az „igazgató kútjáról", amelyik a mai Kékacél Étterem előtt volt; a „szénáskerti" kerekeskútról (a Táncsics-telep és a Mikola-féle ház között); a „fák alatti" a Fürdősor és a Régi-kolónia elején, az öreg akácfák alatti kútról; ennek a helyére később hűtőház épült. Leggyakrabban a vödör megbillentésével, vödörből ittak a dolgozók. A vödröket „vizes lócákon", árnyas helyeken tartották. A vizet fa, vagy bádog fedő védte a szennyeződéstől. Több helyen használtak ivóbögrét „bádogot". A zománcozott bögrét is csak bádognak hívták, amely a vödör oldalára akasztva, vagy a vödörfedőn foglalt helyet, szájjal lefelé fordítva.

18 A munkás lakótelepek kialakulása A „RIMA" vezetői a XIX. század végén megkezdték a termelés nagyfokú koncentrációját. Ózdon új üzemrészeket építettek és helyeztek üzembe. Ezért kénytelenek voltak a munkásság létszámát is növelni. A zömében Ózdra települő családok részére újabb munkáskolóniákat kellett biztosítani. Ezért nagyarányú lakásépítési programot valósítottak meg. Nagy különbség mutatkozik a XIX. század második fele és a XX. század kezdeti időszakában épült lakások között. Ebben egyrészt a munkásság rohamos növekedése, és az öntudatos munkásság jogos igénye is érvényesült a munkaadójával szemben. A lakások építése az alábbi sorrendben történt. 1890-ben a gyár tőszomszédságában megépítették a 7 főtiszti épületből álló „Tisztisor"-t, melyet 1891-98 között a 15 földszintes munkáslakásokból álló „Hosszúsor" követett. Az ózdi patak és a Bakatető közötti területen 1894-ben épült fel a „Kiserdőalja". Még a századforduló előtt, 1898— 99-ben felépítették a 14 földszintes épületből álló „Kisamerika"-lakótelepet. 1904-1906 között megépült a 44 épületből álló „Újtelep". Az épületek közül 10 tiszti és altiszti, 34 munkáslakásként készült. 1905-ben átadták a 9 épületből álló „Hétes"-i lakásokat. Nem sokkal később 1910-1912-ben felépült a „Hosszúsor" és a „Kisamerika'M lakásokkal párhuzamosan a hat gyári tisztviselői lakásból álló „Nagyamerika". Az I. világháború után, 1924—25-ben felépítették a „Velence" lakótelepet (13. kép). Ezt követően a gyár részéről új lakótelepek létesítésére a felszabadulásig nem került sor. A felsoroltak után célszerű legalább két munkáslakóteleppel közelebbről is megismerkedni. Egyik a „Hetes", másik a „Velence" lakótelep. A Hosszúbérc és a Baka-tető között húzódó hosszú völgyet Hétes-völgynek nevezik. A völgy bejáratánál 1905-ben megépült a „Hetes" nevét viselő lakótelep. (Jelenleg Rózsa Ferenc-telepnek nevezik.) A viszonylag szép környezetben fekvő épületek a kohótelep építését előzték meg. Ezekben az épületekben a nagyolvasztóműi dolgozókat helyezték el. Jellegükre nézve, magukon hordják a munkáskolóniákra jellemző jegyeket. A nagyolvasztóiról üzembehelyezése óta — 1908-tól — ebbe a völgybe szállítják ki a nyersvasgyártásból származó salakot. Az évtizedek alatt e széles völgyet jelentős területen feltöltötte a nagymennyiségű salak. Fogaskerekű vasúton vontatják fel a salakos fazekakat. Az esti órákban felejthetetlen látványt nyújt a megolvadt kőzetanyag, amikor mint egy lávafolyam, vörösen szikrázva hömpölyög a hegyoldalon. 26