Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Barsi Ernő: A sályi agrárszegénység és dalai

Megjelenik a sályi béresdalokban is a talyiga, amelynek farába szeredás, a kenyeres tarisznya van bevágva. (Amott megyén egy talyiga magába.) Az összes bútora egy szegény béresnek, akinek se asztala, se széke, mert mindezt a szolgálatot a zöldhalom parkja is megteszi (2. kotta). De ennivaló sem mindig akad a szeredásban. (Sokszor nagyokat sóhajtok, 3. kotta). A szegénységről szól a Nekem sincsen egyebem egy pohárnál c. dal is, melyet még a szerelmi bánat is súlyosabbá tesz. Nem csoda, ha a szegény cselédember ott kinn a határban az égi madaraknak panaszolja el bánatát és együtt sír a szántóvető ember kedves madarával, a mezei pacsirtával. (Sír a mezei pacsirta.) Nem hiányozhat a sályi béresdalokból a béreseket hajtó ispán alakja sem, aki minél több munkát követel, de mennél kevesebbet számol, ha fizetésre kerül a sor. (Ispány úr is direg-dörög magába.) A szegénylegénynek párt választani is nehéz, mert csak magafajta szegényt szerethet, azzal pedig nehéz lesz a szegénység miatt a páros élet. (Szegény legény ne szeress gazdag lyányt.) De a lányok sem igen választják házastársul a bérest, legalábbis a hetyke juhászlegények dala szerint. (Kéret lyányom egy béres, 4 kotta.) A szegénylegénynek mégis élete a legnagyobb kincse, haínegtalálja azt, akit igazán szeret. Enélkül pedig a sályi határ sem ér semmit. (Minek nekem ez a sályi határ, 5. kotta.) 233