Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Barsi Ernő: A sályi agrárszegénység és dalai

a summásokkal. Ő keltett hajnalban, siettette a többieket a mezőre. Csak sétálgatott botjával a munkások között és sűrűn kifogásolta munkájukat. Volt még a summás csapatban egy ember, akit ecetgazdánák neveztek. Ez valójában előmunkás volt, aki a munka iramát diktálta. Neki néha segített a summásgazda, megigazította, ha valamit nem jól csinált, hogy minél jobban vigye maga után a többit. A summásgazda meg az ecetgazda a feleségét is magával vihette. Ezek kiválasztott helyre kerültek, ahol kevesebb munkával többet kerestek. A summásgazda felesége leginkább a főzést irányította, bevásárolt, rendelkezett, az ecetgazda felesége meg főzött. Ez már csak annyi bért kapott, mint általában az asszonyok, legfeljebb a gyerekeit is magával vihette. Megvolt a kosztjuk, a konyhai maradékból, a többletből. Általában 25—30 fő kapott egy szakácsnét, később már 20 is. A summásgazdáról és feleségéről sok csúfoló dal keletkezett a summások ajkán, s a rossz koszt miatti panasszal is telve vannak a summásdalok. A summások legtöbbször embertelen körülmények között voltak elszállásolva. Istállót vagy juhhodályt rendeztek be nekik szálláshelyül. Asszonyok, leányok, férfiak vegyesen háltak. Volt olyan barakk, ahol szalmazsákot vagy szalmából font priccset kaptak hálóhelyül, de az is előfordult, hogy csak a földre szórt szalmára fekhettek le. A barakkok tele voltak férgekkel, tetű, légy, egér, patkány nem volt ritka lakója. Holmijukat magukkal hozott summás ládában tartották. Asztalnak is ládájukat használták. A nehéz munka és a vékony táplálék ellenére igyekeztek a summások vidámsággal, nótaszóval tenni elviselhetővé az életet. Esténként daloltak. Szombaton meg vasárnap csak pihentek és szórakoztak. Rendszerint volt közöttük egy-egy citerás vagy harmonikás. Ennek a hangjára a fiatalok táncoltak. Az asszonyok beszélgettek, meséket mondtak. A férfiak kártyáztak meg daloltak. A summások fő keresete termény volt. Általában a summás hat hónapra 6—7 mázsa búzát kapott. A terményen kívül volt még természetbeni járandósága, melyet kommenciónak neveztek, ezt havonta adták. Eleinte hármas, majd később négyes kommenciót adtak. A hármasnál mindenféle juttatásból hármat, a négyesnél négyet adtak. Tehát négyes kommenciónál négy kg szalonna, négy kg liszt, 4 kg só, 4 1 bor, 4 db szappan járt a summásnak. 1938 körül tértek át a négyes kommencióra. Nagyon sokat emlegetik Sályban is ezt a változást. Ekkortájt még a kosztot is megjavították. Részesaratóknak nevezték azokat az embereket, akik a termelés bizonyos részéért végezték el az aratás munkáját. Sályban a termelés tizenegyed részéért vállaltak aratást. Régen még kosztot is adtak a részesaratóknak, de ekkor csak a tizenötödrész, tehát minden tizenötödik kereszt volt az övé. Ezt aztán kevesellték, s így tértek át a tizenegyedre. Ekkor aztán megszűnt a kosztadás. Az árpát tizedén aratták. A részesaratók aratási szerződést kötöttek az urasággal. A részelés úgy történt, hogy az aratógazda vagy az ispán és két ember végigment a keresztek mellett, minden 11. keresztnek kapával megvágták a két végét. Erről ismerték meg aztán a hordáskor, hogy ez az aratók része. Az uraság a részesaratóknak kukoricaföldet is adott. Ezért négy napot kellett dolgozniuk. Az aratási szerződést az urasággal általában január-februárban kötötték. Ilyenkor az intéző kiment az uraság pincéjéhez és itathatta azokat, kik részesaratónak elszegődtek. Annak a férfinak, aki aratáskor a búzát, árpát, rozsot lekaszálja, egésszámos vagy kaszás a neve, néha úgy is mondják, hogy kepés. Annak a lánynak, asszonynak vagy gyereknek, aki a lekaszált árpát, búzát vagy rozsot összegyűjti, félszámos vagy marekszedő a neve. A részesaratók az uraságnál aratócsapatban dolgoztak. 10-12, de néha még 25 fő is dolgozott az aratócsapatban, vezetőjük az aratógazda, más néven kepésgazda volt. Ő toborozta a csapat tagjait, velük és az intézővel megtárgyalta a munkavállalás körülményeit. Az aratógazda maga is dolgozott az aratócsapatban, ő volt az első kaszás, 230