Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Nagy Géza: Falusi szegődményesek munkája és életmódja a Bodrogközben

7. Patkolás (patkónként) IP. 8. Sarokvaskészítés (ajtókhoz) 1 P. 9. Ankervaskészítés 10 P. 10. Nádvágódeszka készítése 2 P. 11. Szénavágó készítése 10 P. 12. Sarlókészítés 5 P. A falusi kovácsok általában csak a falubeli gazdáknak dolgoztak. A községek határában elterülő nagybirtoknak ugyanis külön volt kovácsa. Az első világháborúig a legtöbb faluban csak egyetlen kovácsot találunk, aki a falu kommenciós kovácsaként dolgozott. A két világháború között azonban a kovácsok száma szinte minden faluban megszaporodott. Ez a kommenciós kovácsok megélhetésén igen sokat rontott, mert a gazdák közül sokan átpártoltak más kovácshoz. Erre a lépésre ugyanis joga volt minden gazdának, ha a kommenciós kovács munkájával nem volt megelégedve. Ehhez elég volt a kommenciós kovácsnál kihúzatni a nevét a névsorból, és rendezni az addigi tartozását. A kovács maga vagy családtagjaival dolgozott a műhelyben. Különösen ősszel, az őszi szántás idején volt sok munkája, amikor a gazdáknak sürgősen szükségük volt az éles ekevasra. Ilyenkor korán reggeltől késő éjszakáig csengett az üllő. Sok gazda a határból jövet otthagyta az ekevasat a kovácsnál azzal, hogy reggelre legyen megélezve a vas. Ilyenkor a kovács nemcsak családtagjait fogta be munkára, hanem még a faluból is fogadott fel olyan segítséget, aki értett a kovácsmunkához. Sok munka gyűlt össze aratás után, hordás előtt is, amikor a gazdák hordásra a szekerüket javították. Igaz, ezt nem a kommenció fejében csinálta a kovács, hanem pénzért. Ha a gazdák pénzes munkát végeztettek a kováccsal, akkor a munka befejezése után fizették. Egy-egy új szekérvasalás elkészülte a munkadíj kifizetése után még áldomással is járt. Voltak olyan kisebb munkák is, amelyért a kovács nem pénzt kért, hanem vagy visszasegítette a gazda fuvarral, vagy pedig a kovács háztartásához adott valamilyen természetbenit. A községi kommenciós kovácsok társadalmi helyzetét, a faluban elfogadott helyüket vizsgálva érdekes megállapításokat tehetünk. A kovács általában többre tartotta magát a gazdák nagyrészénél, szakmunkás voltát hangoztatva. Ugyanakkor a falusi gazdák olyan embernek tartották a kovácsot, akinek az a kötelessége, hogy elvégezze a fizetett munkát, de mégsem a maga gazdája, nem független ember. Egyszóval a falusi gazdák nagyrésze — még ha mester úrnak is szólította a kovácsot — nem tartotta magával egyenrangúnak, hanem olyannak, akinek a megélhetése a parasztembertől függött. Ha azonban a kovács a faluból került ki, vagy pedig a faluból nősült, megváltozott a helyzete. Befogadták, maguk közé valónak számították. Karcsán jónéhány évtizedig űzte ezt a mesterséget a Baba család. Az apa még Kiskövesdről került ide, majd amikor ő kiöregedett, idősebb fiát választották meg. Az idősebbik fiú azonban a két világháború között megunta a kovácsmesterséget és elment Amerikába. Utána újra Baba fiút, a korábbinak az öccsét választották. Ez a fiú már a faluból nősült, s gyermekei is itt mentek férjhez szegényebb gazdafiúkhoz, a fia is helybeli lányt vett feleségül. A fia is kovács lett, de ő már nem itt folytatta a mesterséget, mert mikor a sor rákerült volna, kommenciós kovácsra nem volt szükség. Bár - mint ahogy korábban is említettem — maga a kovács nem tartotta magát parasztnak, baráti körét igyekezett a módosabb gazdák közül kialakítani. Ez nem volt különösebben nehéz, mivel a kovácsműhely az esős napokon olyan volt, mintha valamilyen klub lett volna. Itt gyűltek össze az emberek híreket hallgatni, véleményt cserélni. Ha pedig beköszöntött a tél, a fiatal házasemberek gyakran megjelentek a kovács házánál beszélgetni, egy kicsit mulatozni, kártyázni. S ez a beszélgetés, kártyázás sokszor éjszakáig 183