Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)
Nagy György: A nép építkezés technikája és a társas munka formái Karcsán
A NÉPI ÉPÍTKEZÉS TECHNIKÁJA ÉS A TÁRSASMUNKA FORMÁI KARCSÁN NAGY GYÖRGY Karcsát és környékét a XIX. század közepéig végeláthatatlan mocsár vette körül. Építkezésre alkalmas helyek csak a kiemelkedő homokhátak, gerindek voltak. Ez megszabta az építkezés lehetőségét is. Mivel követ egyáltalán nem, vagy csak igen nehezen lehetett szállítani, ezért a XIX. század végéig kőfalú épületet nem is találunk a faluban a templom kivételével. De még erre az épületre is úgy néztek a karcsaiak, mint valami csodára, talán azért is tulajdonították építését a tündéreknek, mert lehetetlenségnek tartották a templomba beépített nagy kőtömbök ideszállítását. Úgy gondolták, hogy azt élő, földi ember nem szállíthatta ide. így azután érthető, hogy ebben az időben az építkezésekhez kizárólag a helyben található anyagokat használták fel. A nádas bőven szolgáltatott anyagot a tetőfedésre. A mocsári erdők pedig a faanyagot adták, hiszen a jobbágyok a „... Karcsa Jcözség határában létező és még most is fennálló Nagyerdő nevezetet viselő erdőnek használatában voltak, abból tűzi és építkezési fákat a magok szükségökre földesúri engedelem nélkül szabadon hordtak .. . hason módon használtak Dobrosnya nevezet álló erdőt is, — valamint Nyárszög, Hosszúhomok, Szajlyuk, Keselős, Dözsverme, Nagyszekeres nevezetű erdőrészeket is . . . szintén úgy a nádasokban létezett égreseket is jelesen pedig a Nagyégres a Czigándi határszélen, mely jelenleg Deme lápnak neveztetik, Apacségres Karádi határszélen, Keselyűségres és Köbölkút nevezetű szigeteken volt fákat." (B-A-Z megyei levéltár sátoraljaújhelyi levéltára. 1839:63) Annak ellenére, hogy faanyag a felsoroltak szerint bőven állt a lakosság rendelkezésére, nem építettek fából házat. Mégpedig azért nem, mert az árvíz majd minden esztendőben elöntötte a vidéket, s a gerendákból készített házakat elvitte volna a víz. Mivel pedig az árvíz legkevésbé a paticsfalú hazakban tett kárt, így a XIX. század végéig ez a házépítési mód volt a legáltalánosabb. A paticsfal építése. Az építkezés megkezdését több dolog határozta meg. Az építeni szándékozó már évekkel előbb készült az építkezésre. Lassan beszerezte a faanyagot, mert nyers fából építeni nem lehetett, tehát már korábban el kellett készíteni a gerendákat, amelyekből majd a falnak a váza és a tetőszerkezet készült. Az építkezni szándékozó a hazaszállított gerendákat megnyúzta (a fának kérgét lehántotta), mégpedig akkor, mikor más munkát nem lehetett végezni. Ha értett a faragáshoz, akkor szögletesre kifaragta, ha nem, akkor kifaragtatta és gondosan letakarva eltette az építkezésig. Amikor a szarufák, gerendák készen voltak, akkor lehetett csak hozzákezdeni az építkezéshez. Az építkezéshez való készülődéshez tartozott az építendő ház helyének az elegyengetése. A talajt kapával, ásóval egyenesre nyesték, a gödröket pedig betöltötték. Miután így elkészítették a háznak a helyét, megkezdődhetett az építkezés. Erre rendszerint április végén, május első heteiben került sor. Azért ebben az időpontban, mert ekkor volt legkevesebb a mezei munka. A kapálás már befejeződött, s lehetett segítséget kapni az építkezéshez. Az építkezés megkezdése az épület alapjának és alakjának a kijelölésével történt. Ezt csak szakember végezhette, ezért az építkezés megkezdése előtt az építtető mindig 171
