Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)
Jósvai Gizella: Az erdő haszonvétele Erdőhorvátiban
Vadászat, madarászat Az Erdőhorvátit környező erdőkben nagyon sok vad és madár található. Leggyakoribb a vaddisznó és az őz. Ezenkívül sok nyúl, szarvas, muflon, róka élt és él az erdőkben. Az állatokat húsa és prémje miatt vadászták. Puskával a faluban csak az erdészek és a kerülők öltek vadat, a parasztemberek más módon vadásztak. A vaddisznót pl. nyárvégi éjszakákon, amikor a kukorica érik, a gazdák hurokkal fogták meg. Ez úgy történt, hogy a vaddisznónyom mellé, ahol be szokott járni a kukoricásba, erős hurkot csináltak drótból, a gazda pedig elbújt. A vaddisznó megfogása után késsel kiengedték a vérét. Ezután rögtön a belsőrészek eltávolítása, a zsigerelés következett, hogy a hazaszállításig ne legyen szaga. Hurokkal vadásztak más állatokra is, pl. nyúlra, rókára, őzre. Itt már emberi erőre nem volt szükség. Elég volt, ha a drót végét jó erősen odaerősítették a fatörzsre. A nagyobb vadakat, szarvasokat, vaddisznókat a hurkon kívül csapdával és veremmel is fogták. Előfordult az is, hogy a környéken farkasok tanyáztak. A farkasok sokszor a faluba is bemerészkedtek. Legkönnyebben megfoghatónak a rókát tartották, mert az volt a legravaszabb, de a legkíváncsibb is. Kíváncsiságának sokszor lett áldozata. A nyulat tavasszal volt legalkalmasabb fogni. A fiatal őzeket szintén tavasszal, főleg májusban, esős időben lehet megfogni. A vadászathoz különböző sípokat is használtak, mely utánozta a vaddisznót, az őzet és a szarvasmarhát. A vad bőrét nem tudták kikészíteni, ezért csak szárították és sózással tartósították. Lábtörlőn kívül értékesebb termékeket nem tudtak belőle csinálni. A vadászaton kívül madarászattal is foglalkoztak. A környékbeli erdőkben rigók, ölyvek, héják, pacsirták, sólymok, cinegék, ökörszemek, stiglincek, barázdabillegetők, varjak, harkályok, baglyok, foglyok, karvalyok, szajkók, szarkák, verebek, csókák, fácánok, gerlék élnek. Falumban csak a gyerekek madarásztak gumipuskával (csúzli). Táplálékul jó volt néhány madár húsa (fogolyé és a fácáné). Főleg a levesük nagyon ízletes. A madarak fészkét úgy találták meg, hogy figyelték a fák alatt ürüléküket, vagy a repülés irányára, madarak hangjára figyeltek. Csak az tudott madarat fogni, aki ügyes famászó volt, s eszköz nélkül tudta kiszedni a fészket. A madártojás finom csemege volt, de nem mindig itták ki. A madarak tollát díszítésre használták, pl. a szajkó tollát az erdészek, vadászok a kalapjukhoz tűzték. Ilyen célra használták a fácánbegyet, fácántollat is. A madarak viselkedéséből és hangjából jósoltak: pl. csörög a szarka, váratlan vendég jön a házhoz, vagy pénzt kapnak; ha bagoly huhog a ház körül, haláleset várható; ha a karvalyok és a varjak kárognak, időváltozás lesz; ha délről észak felé szállnak, hideg idő várható. A vadászaton és madarászaton kívül felhasználták az erdei vad méhek mézét. Legtöbb vadméh az öregerdőkben, nagy odvas fákban volt. Az odvakba rejtett mézre csak véletlenül találtak rá, különösebben nem kutattak utána. A méheket kénezéssel, vagy tűzzel űzték el. Ha kímélték a méheket, az odvat megtaláló gazda úgy védekezett, hogy teste minden részét eltakarta, ecettel is bedörzsölte magát, ez távol tartotta a méheket és így szabadon kiszedhette a sonkolyos lépes mézet. Az odút néha kivágták és a méhekkel együtt az otthoni méhesbe hazavitték. Ilyenkor gyakran előfordult hogy a méhek megszöktek. Emlékeznek arra is, hogy a méheket az egyik odúból a másikba telepítették át. Ez dobolással, csalogatással történt. A mézet éjszaka a sötétben volt legalkalmasabb kiszedni, mert azt tartják, a méhek ilyenkor a legártalmatlanabbak. Néha előfordult az, hogy a méz a vándorkereskedők révén más falvakban, városokban került értékesítésre. 168
