Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)
É. Kovács László: Erdei munkások életviszonyai Gömörszőlősön a XX. század első felében
A kunyhó elkészülte után a fa kitermelése következett, bár többnyire a favágók és a cserhántók által feldolgozott ún. szikkadásban lévő fát égettek. Ritkán történt, hogy a szénégetők maguknak termeltek fát. így a szállás elfoglalását mindjárt a milehely készítése követhette. Ez nagy mennyiségű föld felásásával és mozgatásával járt, ugyanis a miiének lapos hely kellett. Tehát, a domboldalból félkörben kitermelt földet úgy kellett elhelyezni, hogy a kitermelés folytán nyert hely kör alakú terasszá egészüljön. A kitermelt és jól elegyengetett földtömeget le kellett döngölni, hogy ne szálljon le és esős időben meg ne csússzon. A fa összehordása többnyire a mile rakásával párhuzamosan történt. Ehhez télen gyalogszánt, kisszánkát, máskor kétkerekű talyigát használtak. A milekészítés a gyújtás (alágyújtó) berakásával kezdődött. A mile középhelyének szánt pontra két talpfát, 25—30 cm-es fahasábot tesznek, jó két araszra egymástól. Erre kalitkaszerűen megint kettőt, ide kerül a gyújtós, apróra tördelt száraz gally, vagy hasogatott sarangolt fa. A mile középhelyének kijelölése kétféleképpen történik: egy hosszú karót vernek a földbe, s ehhez a későbbiekben sátorszerűen állítgatják a fát, vagy két ágasfát úgy ütnek be a földbe, hogy a végei összeérjenek. Ez a mile váza. Ha a jelzőrúd magasságát rakás közben elérik, toldalékot tesznek hozzá. így biztosítható, hogy a rakott fatömeg a középpont körül arányosan helyeződjék el. Mielőtt az állítgatáshoz kezdenének, a gyújtós alatti rész szabadonhagyását egy jelzőrúd behelyezésével biztosítják. Erre a célra jó vendégoldalnyi fát használtak. Először a bélit rakják meg, ebbe kerül a kitermelt területen nyert 4—6 cm-en aluli választék, a vastagabb fák gallyazata. A rakás körkörösen, szimmetrikus gúlaformában történt. Pár méternyi vékonyfa berakása után a sima-dorong és a hasábfa állítgatása következett. A mile betetőzéséhez néha ágasfákból tákolt létrafélét is használtak. A fa itt már kézről-kézre járt, alulról adták a feljebb állónak, onnan az tovább, a tetőzésen serénykedő mesternek. A mile meghányását (földelését) a beharasztolás előzte meg. Földtől a búbjáig vastag lombtakarót szórtak rá, ami a külső légtömegek bejutását mérsékelte. Ezáltal a lassú, egyenletes elszenesedést biztosította. A földelést felül kezdték, s úgy haladtak lefelé. A mile felületének alsó 1/3-1/4-ét begyújtásig földeletlen hagyták. Amint a tűz begerjedt, a nyitott részt is betakarták. A mile begyújtásához 7—8 m-es gyújtórudat használtak, végére száraz avarcsomót, füvet kötöttek és azt meggyújtva a rakás közben kihagyott gyújtólyukon keresztül a mile középhelyén lévő gyújtós fészkibe dugták. Ezt követte a gyújtólyuk becsinálása tuskódarabokkal, vagy gallyfával. Hajói begerjedt a mile, forró párás füst csapott ki belőle. Az égő miiére állandóan vigyázni kellett. A szénégetők felváltva ügyeltek éjjel nappal, nehogy kigyulladjon. Figyelemmel kellett kísérni az égés egyenletességét is. Ha valahol nagyon jött a füst, azt jelentette, hogy erős az égés. Ekkor az ott lévő földréteget vastagították, hogy a láng ki ne csapjon. Ahol. viszont gyengén égett, ott bedöfték az oldalát, hogy több levegőt kapjon. Ha égetés közben a tűz felszökött, akkor az alsó szakaszba rakott fa csak részben szenesedett el. A földdel érintkező végek 10—50 cm hosszan épségben maradtak. Ez volt a lavinka, amelyet másutt (pl. Sajógalgócon is) csutkának neveztek. A mile kibontása a rárakott földborítás lehúzásával kezdődött. A bontást a mile felső szakaszán kezdték. A rákeményedett, esetenként ráégett kéreg lebontása, letisztítása után ismét megszórták, hamu és földkeverékkel, hogy ne levegőzzön annyira. A mile borítását körben omlasztották, úgy hogy kiásták az alját. A letakarított széntömeg szétszedése megfeszített munkával járt, hogy lángra ne kapjon. A szétszedést a búbján kezdték és körbe-körbe járva bontották, plészálták le a szenet mindaddig, amíg a mile körül egy vastag gyűrű nem keletkezett. Végül a bélit bontották ki. Ennek gyengébb szenét a dorong és hasábfából nyert jobb minőségű szénhez közelítették, amivel egy 152
