Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Hubai Gyöngyi: Szűcsmesterség Mezőkeresztesen

a következő: szelídsó (konyhasó), timsó és kénsav főzete. A három anyag főzetével bekenték a bőröket és két napig állni hagyták. Közben a bőrt egyszer megforgatták, hogy a bor ki ne pálljon és egyenletesen érje a csávázólé. Ha a bőr kipállik, veszít az értékéből. Ha csak két napig áll, akkor gyors csávázásnak nevezték. A Szomódiak 12 napig csávázták és mindennap megforgatták a bőrt, ez volt a hosszú csávázás. Ez a munkafolyamat biztosítja a bőr puha, bársonyos tapintását. Megfelelő csávázás esetén a bőr ezt a tulajdonságát sokáig megőrzi. A fellazult irharészt durván, nagyolva, csutakolással eltávolítják. A bőrt ilyenkor deszkalapra téve, korpával és egy irhadarabbal erősen dörzsölik. A bőr már majdnem tiszta, de merev, s ezért puhítani kell. Puhítása, törése kákával történik. Akákó 1,5 m hosszú, horgas elágazású fa, egyik ágát rövidre visszavágják. A visszavágott ágrészeknél a faág közé vaslemezt ékelnek, a hosszabb ág végére a taposókötél kerül. Kiegészítő eszköze a törőfa. Az irhát a házgerendáról lelógó kötélhurokba erősítik és a törőfával alárögzítik. Az így rögzített bőrt bal kézzel kell fogni, a jobb kéz a kákót tartja. Az egyik lábat a hevederhurokba illesztik, majd az irhához szorítják a kákó kését. Lábbal erőteljesen kell taposni a hevedert és kézzel segíteni, irányítani a kaparódörzsölő mozgását. A bőr az erőteljes mozgás következtében harmonikaszerűen összehúzódik és közben megpuhul. A bőrtörés is meghatározott sorrendet kíván. Egy bőrt nyolcszor kell megtörni, a fejrésznél kezdik, majd a farok következik, ezt követi az első illetve a hátsó láb, végül a has. A bőr egyenletesen megpuhul, és törés közben fehéredik,is. Bár színe már fehér, de felülete még érdes. Az érdességet a bőr színelésével szüntetik meg. E munkafolyamatban az eszközök méretét és nagyságát két tényező határozza meg. A feldolgozandó anyag mérete, — a bőrmosó deszkánál fontos, hogy egy bőr ráférjen — és a mester kényelme a munkavégzés során. Az eszközöket rendszerint saját maguk készítik, néha még inas sorukban. A színelés eszközei a szinelö kés és az állvány. A kés gömbölyű fa hasítékába szorított fémlemez, a fadarab egyúttal a kés fogója is. A kés pengéje enyhén félkör alakú, lekerekített. így munka közben a bőrt nem sértheti meg. A színelöállvány fából készül, s lényege, hogy könnyen mozgatható. Magassága 1,5 m, hosszúsága egy bőr hosszúságának felel meg. A talapzatra rámaléc segítségével rögzítik a bőrt. A szorítóléc két vége csávánál rögzíthető, hosszanti élei le vannak kerekítve, hogy a bőrt munka közben ne törhesse meg, az élek ugyanis megnyújtanák a bőrt. A szorítólécen visszahajtott bőrt bal kézzel húzzák. A két léc közé leszorított bőr megfeszül, így a színelőkéssel a bőr felületéről eltávolítható a felhorzsolódott, érdessé vált rész. Ezt a műveletet először hosszában a nyak és a farok irányában, majd keresztben is elvégzik. Ezután a prém kifésülése következik. A prém a kidolgozás közben gubancos, csapzott lett, ezért tépetni kell. A tépőeszköz 12 cm széles, nyelének hossza 25 cm, fogai enyhén görbék. A szerszám a gereblyére emlékeztet, nevét azonban az elvégzendő munka után kapta. Az összegubancolódott szőrt ezzel az eszközzel lazítják fel. A tépetés után a meglazított szálakat kartáccsal simítják le, amely a többihez hasonlóan szintén házi készítésű eszköz. E munkafázis után a bőr már szabható, ha fehér színében akarják felhasználni. Ha viszont színes bőrre van szükség, eper, dió és almafagumóból festékfőzetet készítenek. Mindegyik más-más színezést ad, az eper és az alma sárgás, a dió mélybarna színt. A megszűrt és kihűlt festéket bőrcsutakkal hordják fel a bőrre, s vigyázva, hogy egyenletesen érje a festék a bőrt. Festés után a bőr kissé megkeményedik, ezért ismét puhítani kell. Ilyenkor már csak a kis kákót használják. A bőr kidolgozása házon kívül történik, a további munkák viszont már a műhelyben folynak. A műhelynek rendszerint a ház egyik részét használták. A műhelyben kap helyet a szűcsasztal és a mesterséghez tartozó apró felszerelések. A szűcsasztal mérete: 110 x 50 cm, magassága 80—90 cm. A szélét keskeny rámaléc keretezi. Fiókjaiban tartják a hím100