Dobrossy István szerk.: Foglalkozások és életmódok: válogatott tanulmányok honismereti szakkörök és kutatók munkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 7. Miskolc, 1965)

Hubai Gyöngyi: Szűcsmesterség Mezőkeresztesen

1934-ben Szentistvánra Tóth Józsefné Simon Eszter részére készített egy hímzett bekecset. A nyersanyaghiány miatt a birkabőrt már a megrendelő adta, így a munkadíj alacsonyabb, 6 pengő volt. A díszítő szegest az eredeti birkabőr helyett a bekecsen bársony adja. A karkivágást, az alját és az elejét szegő bárányprémet is a nyersanyaghiány miatt bársony helyettesíti. Az utolsó férfibundát Kovács Károly 1936-ban készítette, a megrendelő Király György éjjeliőr volt. Ezt a bundát is csak hozott anyagból tudta elvállalni. A bunda ma is megtalálható, de eredeti funkcióját elveszítve az özvegyen maradt idős asszony házának oromdeszkáján szélfogóként szolgál. A szűcsök, így Kovács Károly munkája is a nyersanyag beszerzésével kezdődött. Egy helybeli kereskedőtől, vagy távolabbi helyekről szekerezéssel történt. Kovács Károly anyagbeszerzésének forrása Klein Ignác miskolci bőrkereskedő volt, Mezőkeresztesen pedig Klein András volt az eladó. Közvetlenül, juhászoktól bőrt nem vásárolt. A szekerezés tehát már a bőr beszerzésénél megkezdődött, mivel a helyi bőrkereskedő árujával elégedetlen volt, s inkább Miskolcon vásárolt. (Mezőkeresztesről inkább a gelejiek vásároltak.) A szűcsmester miskolci anyagvásárlásait azzal indokolja, hogy itt sokkal több bőrből válogathattak, mert itt vagonszámra volt felhalmozva a bőr. Ez a munka rendszerint egy napot igényelt, mivel a raktárát néha többször is átpakolták egyik sarokból a másikba, de megérte a fáradságot, hiszen a bőr minősége nagyon fontos. „Mert a bajok néha már a nyúzásnál kezdődnek." — mondja a mester. A bunda viselése közben bőven jut feladat mind a két bőrfelületnek, ezért nem szerették a szűcsök a tömlőre való nyúzási. Tömlőre nyúzásnál a bőrt nem hasítják fel, így az nem teríthető ki és ennélfogva csak a bőr irhás, húsos része látható. A megszáradt bőrfelületről nehéz megállapítani annak a minőségét. A szabadnyúzásmk ezzel szemben nagy előnye, hogy a bőr kiteríthető, és mindkét oldala jól szemügyre vehető. Akkor kifogástalan az irha, ha a bőr lefejtéséhez kést nem használnak, csak ököllel nyúzzák. Ilyenkor a bőrt csak erővel, az ököllel történő erőteljes nyomkodással fejtik le, kést csak a nyak és a lábak körbevágásához használnak. Nem kell ekkor félni, hogy a késhegy a bőrfelületet megsérti és kikerülhetetlen nyomot hagy rajta. A bőr válogatásánál még nem lehet tudni, hogy mi készül belőle. Az csak kidolgozás után látszik, hogy mosdatlan, azaz kocsiravaló bundának, vagy díszes ünnepi viseletnek dolgozzák-e fel. A mindennapi használatra szánt bunda szűk és dísztelen, az ünnepi sokkal bővebb, így érthető, hogy sokkal több bőrt igényel. Dús, selymes hímzése jelzi, hogy csak módosabb ember viselete lehetett. A bőr kikészítése két fázisban történt: az irha megmunkálása és a bőr kitisztítása. A nyersbőrt egy napig áztatják, utána a bőrmosódeszkán a prém közül tehénvakaróval eltávolítják az áztatás közben fellazult szennyeződést. Ezt a műveletet ismét öblítés követi. Ez a munkafolyamat meglehetősen sok vizet igényel, ezért rendszerint a kácsi patak partján végezték. A további munka már az udvarban zajlik. A bőröket egy kádban szappangyökérrel taposták két órán keresztül. Egy kg. szappangyökér 8—10 bőrhöz volt elegendő. A szappangyökér zsírtalanította, fehérítette és szagtalanította a bőrt. Az irha felületét vizes, nyálkás hártya fedi, amit vadvíznek neveznek. Az irha kidolgozásánál ezt el kell távolítani a bőrről, hogy szép fehér színű, tapintásra bársonyos, puha legyen. Az irha megtisztítását húsolásnak nevezik, melyhez kaszaszéket használnak. Az eszközök kapcsolódását a szóösszetétel is jól kifejezi, mert valóban egy eltört kaszapengéből és egy lócaszerű székből áll. Aki dolgozik rajta, lovaglóülésbe ül rá és a kasza éléhez nyomva jobbra-balra húzza rajta a bőrt. A kasza éle eltávolítja a bőr felületét védő vadhúst, nyálkát. Ezután következhet a csávázás. A csávázáshoz előre elkészített csávázólevet használnak. A csávázólé összetétele — amíg a megélhetést a mesterség biztosította és a szűcsök egymásnak versenytársai is voltak — a szakmai titkok közé tartozott, összetétele t 99