Bodgál Ferenc szerk.: Borsod megye népi hagyományai: néprajzi gyűjtők és szakkörök válogatott anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 4. Miskolc, 1965)
Állattartás – Pásztorkodás - Szabó Sára: Szarvasmarha tenyésztés egy bodrogközi faluban
- 102 szem , orr, pillengő /nyaka alján/, kis és nagy körme , has , tőgy , csecsbimbók , marja é3 a szarv. A szarvasmarha ne velése. • Régebben 4-5 hónapos korig, ebben a században pedig 2-3 hónapos koráig szopott a borjú , de legújabban többen már itatásos borjuneveléssel foglalkoznak. Tudniillik a kifejt. tejet fatálakba /szakajtóba/ töltik és ebből itatják a borjakat. Ha már elválasztották az anyjától, abrakot és szénát etettek vele. Öt-hat hónapos korában már a legelésre szoktatták. Gabonafélék tarlóján legeltették leginkább a reggeli és a délutáni órákban. A déli órákban hazahajtották. A következő év tavaszán már a község közlegelőjére hajtották, ahonnan már csak késő ősszel a rossz idők beálltával hajtották haza. Népi nyelven mint kintháló marhát emiitették. A fentebb elsorolt nevelési és tartási viszonyok kisüzemi szarvasmarhatartásra vonatkoznak. De a községben volt uradalom is, gróf Sennyei Bélának az uradalma. Ott ridegtartá30s szarvasmarhanevelés folyt. Külön magyar szürke anya-gulya volt, amely télen, nyáron un. gulyaakolban hált, amelynek a teteje náddal volt fedve, az északi, keleti és nyugati oldalai vályogfalból voltak, a déli oldalon pedig szabad. Padlás nem volt rajta. Bármilyen hideg volt is télen, a gulyabeli tehenek itt ellettek. Itt szoptatták borjaikat. Ezeket a teheneket soha nem fejte senki. Kizárólag a bórju szopta őket mindaddig, amig a tehén újra vemhes nem lett és már nem engedte magát a borjúnak szopni, hanem elrúgta azt magától. Innen van a rúgott borjú elnevezés. Az üszőket tehenekké nevelték, a bikaborjak legjobbjait apaállatoknak hagyták meg, a többit pedig ivartalanitották és ökörnek nevelték fel. Ez volt 3-4 éves korában az uradalom igásállata.
