Bodgál Ferenc szerk.: Borsod megye népi hagyományai: néprajzi gyűjtők és szakkörök válogatott anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 4. Miskolc, 1965)
Állattartás – Pásztorkodás - Szabó Sára: Szarvasmarha tenyésztés egy bodrogközi faluban
SZARVA SMARHATEN Y É S Z T É S EGY BODROGKÖZI FALUBAN Idős emberek emlékezete szerint falunkban szarvasmarhatartással már rég dta foglalkoznak. Azt mondják, azért volt erre szükség, mert a lakosság megélhetéséhez kellett; az ökröket főleg igázásra használták, majd meghizlalták és a kereskedőknek eladták. Az állattartó parasztság egyik jövedelmi forrása is ez volt. A magyar szürke fajtát tartották a legszivesebben. Falunkban az öregek szerint másfajta marhát nem tartottak, sőt azt lehet mondani, másfajtát nem szerettek. Azért kedvelték éppen ezt, mert egyrészt igénytelen volt, másrészt pedig igázásra alkalmasabb minden másfajta szarvasmarhánál. A múlt század vége felé már kezdték igázni nemcsak az ökröket és lovakat, hanem a teheneket is. Egy Tóth Károly navezetü parpszt fogta be először a tehenét szekérbe, 3 az egész falu lakossága elitélte, mondván, hogy a teheneket nem azért adta a jó isten, hogy igázzák, hanem azért hogy tejet adjon és borjut neveljen. Leginkább az ökörborjuk felnevelésével foglalkoztak. A II. világháború idejéig a legtöbb paraszt, ha neki magának nem volt, rúgott bikaborjut vett, azt ivartalanitotta és anyagi tehetsége szerint felnevelte - két, három, négy éves koráig. A magyar szürke marha mellett csak az első világháboután kezdett elterjedni a különböző fajtájú tarkák tenyésztése. A tehén testrészei;fej, láb , hát , farok .- ' farkabojtya .
