Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

A g 0 ff Ó. . A házi kendermunka a maga egészében véve a parasztnő társadalmi életének egy darabja volt» A munka végzése egyúttal a dolgozó parasztasszonyok, parasztlányok egymáshoz való viszonyulását is jelentette. Figyelték, ellenőrizték, buzditották egymást, versenyeztek, melyik tud szebben, jobban dolgozni. Két kezük müvét ki is állitották szemlére: vagy az ablakba tették, vagy az eresz alatt, esetleg valamelyik udvarrészen kiakasztották, kifüggesztették. Aki arra jár, lássa és gyönyörködjék - esetleg irigykedjék. A közös munka végzésekor szórakoztak is. A munka egyik-másik szakaszában /kendertörés kallantyuval, fonás kéziguz

sallyal/ daloltak, játszottak. A régi kendermunka összes szakaszai közül helyhezkötöttségénél és huzamosságánál fogva a társas fonás volt a legkiemelkedőbb és részletekben leggazdagabb. Nemcsak a nők társas életét gazdagitotta. Belekapcsolódott a legénység is« E munkához fűződött a kétnembeli fiatalság tartós találkozása és szövetkezése. A társas fonást a népnyelv röviden, tömören a fonó - szóval jelöli. B szó magábanfoglalja a fonást, a munkahelyet, a közös fonás megszervezését, a közös munka menetét, - a résztvevők erkölcsi és hangulati egymáshoz való viszonyulását - egyáltalán: a munkához fűződő élmények összességét. A fonó a szó legtágabb értelmében: társadalmi fogalom. Elsősorban munkamód. A régi paraszti társadalom egyik termelési módja, a ruházkodás szükségletének fedezésére irányuló női munka egyik fő szakasza, a maga.egyszerű eszközeivel, bonyolult munkamenetével, a munkaközösségek különböző tipusaival. Másodsorban: népszokás. Társas időtöltés, együttszórako-