Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)
~ 60 síivel mindig pótolgatta, hozzáfésülgette a még kimaradt csepüt« A grackiguzsaly kisszéke arravaló volt, hogy a fonó nő ráhelyezze lábát, ő maga külön székre ült a guzsaly közelébe, ugy, hogy azt két térde közé tudta venni. A guzsalyhoz, orsóhoz kell még a szöszkötő , amelylyel a megfonni valót a guzsalyfőre erősitik. Még alig egy-két évtizede fel lehetett ismerni, mely tájakon milyet használtak az asszonyok, lányoko A palócságnál a széles bársonyszatying, vagy guzsalyposztó volt kedvelt, a mezőkövesdi matyó guzsalyokon széles bőrsallangok kötötték le a szöszt, a tardiaknál, szentistvániaknál, délbükkaifiáknál széles selyempántlikák voltak használatosak, s Keletborsodban a keskenyebb pántlikák, szatyingok, a fiatal és idős életkor szerint élénkebb, üdébb, vagy fakóbb, sötétebb szinekben» Az. idős asszonyok már megelégedtek az egyszerű madzaggal is» A lányok a guzsalyfő tetejét még külön kis kézimunkákkal diszitették /l. 164» old»/, bóbitákkal, csokrokkal, gallérkákkal» A kerekes guzsaly /r^^ä» vagy ahogy a palócok emlitiks ropka / a múlt század végén és a századfordulón kezdett"elterjedni Borsodban, az északi, hegyközi falvakban a húszas-harmincas években0 Mindkét fajtája: a kecske rokka vagy kutiyarokka / "gida "« "geda ". " kutya "/ és a békaTokka ismert, utóbbit ~má is használják. *r.--. Nyálképző« "nválitó"« • A fonalat nedvesen kell sodorni, hogy jól tapadjon, különben a fonal "kisodródna", szétválna» A guzsalylyal, orsóval való fonáshoz, a kézifonáshoz vagy "nyálitanak" /általános/, "nyalintanak" /(Tisza-vidék/, vagy kis edény vizet használnak a balkéz és a fonal nedvesítésére. A nyálgyüjtóshez leggyakrabban savanyuságot, fanyar gyümölcsöt szoktak eszegetni. Jól gyűjtötte a nyálat az
