Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

-14harmat gyakran éri /SzárazvöÍgy/, ahol a kender a harmatot könnyen a "nádjába veszi"o A könnyű talajú földeket dicsérték mindé go Lehetőleg laza, kissé homokos talajba vetettek, a jó "parazsas" földet keresték /Bükk-környék/. Kedvelték a fekete földet is, sőt, a kőporos talajjal is beértéks a délbükkségiek igy dicsértéks "jóu vét, mer sok virágos" nyőütt benne»" Csak erősen kellett trágyázni, hizlalni«, Az agyagos földdél már nehezebben boldogultak, erősebben, gyakran kellett lázitani nemcsak szántással, de gyakran kapálgatással is» - A jóminőségü földet, bármit is termeltek benne, igy szokták dicsérnii "jaj, ez a főd olyan, akar a kenderfőd", "beulen® kenderfődiiek"« A megnövelésre mindig sokat adtak * "Meg kell adni a módját!" "Jól szántott, Jól trágyázott kénderfődből lett a hosszú gatya

I" Legalább kótszasi /őszi és tavaszi/, de igen gyakran háromszori /egy őszi és két tavaszi/ szántást forditottak ráo A Hernád m^tén a szántáson kivül még megkapálják ma is azt a kicsit, amihez ragaszkodnak» A Tisza mellékén, Délb®rs:idbar. gyakran felásták a kenderföldet O A föld megforgatásának célja elsősorban a lazitás. "Olyan porhanyós legyek a főd, akar a liszt«" De a szántással, kapálással, ásással való átforgatás tisztította is a földet a folyókától, a kender egyik legnagyobb ellenségétől o "A folyókát tirhitani kell, máskülönben lehúzza a kender szálát". Trágyának a legjobb minőségűt használták, és használják ma is, ahol még vetnek» Legmegfelelőbb a tyuktrágya, melyet egész télen át szoktak gyűjteni© A vetés előtt ezt szokták ráperzselni /porzsolni/ a "félvékás" vagy »vékás» földre.* Jól bevált mindég az érett disznó• i ———i ,• i ii j i r m HJIII'J.,,1 Az elvetett kendermag mennyisége szerint mérték a földeket *