Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

- 15 vagy marhatrágya, ahogy általában mondják, az "ívott" vagy "/vett trágya, vagy a sajóvölgyiek nyelvén, az "öreg", a hernádvidékiek nyelvén« az "avult" trágya« Az Északbükkalján ganajlével is szokták locsolgatni ä földet, megeresztett csapu hordóból, mondják, hogy "ettől olyan selymes a főd, akar a hamu"» A nap- • verte földeljen azonban tartózkodnak ettől a "húgyolástól", mert "kiégeti, elgengiti" a földet« A trágyázásban mindig mértéket tartottak« Óvakodtak a tultrágyázástól, mert az "elgengiti a kendert" /Bükk~környék/, "megdől a kender" /általános/, "elgörbül a kender" /barkóság/. A föld előkészítése volt a férfiember első vizsgatétele o Gyakran igy szólongatták egymást a földeken. "No hogy sikerült a szántás?" ?- Megdicseer az asszony!" - A jól megdolgozott föld «* egy félvékás földet véve alapul - kedvező időjárás eseten kiteremte a 2oo kéve kendert* A megművelt kenderfölddel kapcsolatosan már a vetés előtt is szokásban

#

voltak bizonyos babonás tilalmak, melyekkel jóelőre védeni akarták a kendert a romlástól* Északborsodban a Bódva völgyén és a Csereháton katolikus helyekén a nagyböjti tánctilalom a kender védelmére is vonatkozott« "Nem szabad nagyböjtbe taóncolni, mer nem nyőü meg a kender, mer letapossuk" /Borsod-szirák/« "Kicsire nyőütt a kendered? mer a bőtben jól betaóncoltado Hasig ér a békaónak« «<>" /Hegymeg/. A husvételőtti második, u.n« fekete vasárnap tilos leszedni a házakban a "pónkhaólót" /pókháló/, mert akkor beléáll a folyóka a kenderbe /BódvavöÍgy«Cserehát/* Az elvetés« kenderőrzés« Ma is válogatott, jó fajsúlyú kendermagot vetnek• A tulkicsi, "lihás" mag nem jó, abban nincs élet« A Bódva-vidéken azt hangsúlyozzák, hogy jó a kicsi mag, ha kemény, ebből lesz a sok virágos« Mondják-- a ^ódvavölgyiek, hogy az aprómagot a nagy közé kell tenni, mert Pabbú lesz a vőülegénynek patyolatgatya"« Azt azonban általa-