Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

- lo fogalmai voltak a társas fonó tagjainak a helyesről, az illőről, a jórólo Mágikms szokáselemei, babonái ősi szertartások nyomait mutatják, tanulságos példák a ma embere számára a régi gondolkodásmód maradványairól. Költészete, játékai, diszes külsőségei a nép kedélyvilágának, szépizlésének, naivságában figyelemreméltó alkotóerejének tanúbizonyságai, annak megfigyelésére, hogy tudott a nép válogató és alkotó Ízlése kis eszközökkel művészi hatást elérni© E népművészeti hagyományok egy része megérdemli, hogy továbbéljen

0 A fonónak a köznapi életben már nincs jelentőségé o Feltámasztani csak a színpadon lehet, mint látványos, szép jelenséget, a művészi jellegű hagyománykincs megválógátasával és sűrítésévelo Nemcsak lehet, de érdemes is» Diszes megjelenési formái, népes jelenetei, dalai, dramatizálható balladái, játékai színpadra hozva, megjelenitve, megszólaltatva, ma is gyönyörködtetnek, sőt9 a népizlés megkedvelésére és felhasználására |í.s nevelnek« Kulturális rendezvényeken, seregszem• léken jól érvényesülnek, s nagy tömegsikerekre tarthatnak számot o Ezt bizonyitják a Borsodban is sorrakerült és sorrakerülő népi játékoko A "Borsodi fonót" ugy állitottam öszsze, hogy anyagából kulturális tömegmozgalmunk is merithessen« Tekintsük át benne népünk életének egy eltűnő szakaszát, meritsünk belőle tanulságot, hasonlitsuk össze mai megkönnyített életünkkel, de ismerjük meg benne azt is, ami szépségénél, élmény gazdagságánál fogva megérdemli, hogy a megjelenítés mai eszközeivel f elelevenitve, uj szerepet kapjon, s az utókor számára még sokáig élményt, szórakozást jelentsen

0 Ezekkel a gondolatokkal közlöm a borsodi fonóra vonatkozó gyűjtéseim eredményeit.