Lajos Árpád: Borsodi fonó (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 3. Miskolc, 1965)

11 A KEKDEffTŐL A ffONÓX9"Kicsike a magja, sárga a virága, Urat és parasztot egyformán ruházza«,** /BőcsA "Kicsi magbű terem, nem bir tekintettel, Királyt és a kédúst tartja őtözöttelo" /Sard/» » A kendert ma is igy jellemzik a borsodi öregek» Régi példabeszéd, régi szemlélet. Ma túlzásnak tűnik fel© A ré' gi korok viszont teljes mértékben igazoljáko A kender szükséglete hajdan általános és széleskörű volto Ezt az ősi textilanyagot mind az uralkodók, mind a dolgozó nép rétegei igényelték és felhasználták«» Csakhogy különbség voít az igénylés és felhasználás méreteiben és minőségében, de legalapvetőbb különbséget a nyersanyagból az alapanyag előteremtése jelentette«, A kendertermelés, valamint a fonásra való előkészítés tehát a feldolgozás neheze a föld mindenkori dolgozó népére hárult; a hajdani időkben az uraságok készen kapták a fonásra, szövésre való anyagot, annak is a javát* A jobbágyság idején az úrbéri adózások jelentős részét alkotta a kender /kilenced/* - A feudaÜsta világ letűnésével ez a textilanyag a parasztságra maradt O Mi mindenen esik át a kender, mig a guzsalyhoz, vagy a rokkához nem jut? Borsodban is sóhajtva emlegetik, különösen az aszszonyok« Régi, nehéz korokat idéző szállóigéikben a kendert sajnálják, valóságos sirámokat hangoztatnak róla« De azért csak magukra gondolnaks "Ó te aaldott kender, mennyi kinra'jutottal!" "Szegény kender, de sokat szenyvedel!" /Borsodi palócság/.